Zászlókat lengetve, énekelve és imádkozva érkeztek a zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Idén is több százezer hívő gyűlt össze a Hármashalom-oltárnál megtartott ünnepi szentmisére, ahová Erdélyből, Magyarországról és a világ minden tájáról zarándokoltak el az emberek. ️
Az idei esemény főcelebránsa és szónoka Székely János szombathelyi megyéspüspök volt. A püspök a keresztség jelentőségéről beszélt a híveknek, prédikációjában kiemelve: az ember földi célja, hogy megtanuljon szeretni, életét mások számára ajándékká tegye, és a halál kapuján átlépve végül hazatérjen Istenhez, a szeretet örök országába. 🙏✝️❤️
Hét sérültet még mindig kórházban ápolnak – egyiküket lélegeztetőgépen – a tegnapi tiszaújvárosi MOL-üzemben történt robbanás után. A detonációban életét vesztő 37 éves, kétgyermekes édesapát…
Egy kanadai diák úgy döntött, leteszteli az ókor egyik legmenőbb legendáját: Arkhimédész állítólag tükrökkel gyújtotta fel az ellenséges hajókat. A kísérletben több tükröt irányított egy pontra, és…
Brutális tömegverekedés alakult ki egy debreceni belvárosi presszó előtt, ahol egy csapat fiatal ütötte és rúgta egymást, többször a földön fekvőket is bántalmazva. A május 20-i megdöbbentő esetről…
Hivatalosan is kinevezték Magyar Péter 55 államtitkárát, az erről szóló határozat vasárnap jelent meg a Magyar Közlönyben. A Tisza-kormány több nagy nevet is leigazolt a versenyszférából, amikről már…
Az Egyesült Államok és Irán rendkívüli diplomáciai egyezség küszöbére érkezett, amelynek eredménye a Hormuzi-szoros megnyitása és az iráni olajexport részleges felszabadítása lenne. A tárgyalások…
Aggasztó, hogy a jelenlegi, rendkívül bonyolult világpolitikai helyzetben egy kezdő, felszínes ismeretekkel rendelkező, ám mégis indokolatlanul magabiztos politikus vezeti Magyarországot – értékelte a…
Takács Péter: Információs vízzáró rétegek alakultak ki a párt és a kormányzati struktúrán belül is az egyes szintek között. És talán ez volt a legnagyobb hiba. #mandiner