EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozót is tartanak ma Brüsszelben az Európai Tanács ülése előtt

️Sokan úgy gondolják, Szerbia nem ülhet egyszerre két széken, nem lehet egyszerre EU-tag, és nem ápolhat jó kapcsolatokat Oroszországgal, azonban meggyőződésem, hogy Szerbia nem is ül két széken. Szerbia egy széken ül, mégpedig a saját székén, a saját érdekei mentén politizál.
️Teljes mértékben jogosnak tartom azt, hogy az ország vezetői nem hoznak olyan döntéseket, amelyek következményeinek Szerbia állampolgárai, köztük a vajdasági magyarok lennének az elszenvedői.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy Belgrád lemond az EU-tagságról. Szerbia legfőbb célkitűzése az Európai Unió teljes jogú tagjává válni. Ez egyértelmű.

Mondtam többek között a #Magyarhírlap interjúban, amit az alábbi képre kattintva olvashatnak

Újabb szankciók helyett a béke irányába kell lépni

Egyes uniós tagországok és intézmények további szankciókat követelnek, és az energetikai szankciók kiterjesztését szorgalmazzák például a földgázra.

A budapesti Európa-bajnokság óta először versenyeztek nemzetközi porondon a magyar kötöttfogású válogatott birkózók.

A kétnapos római UWW-rangsorversenyen remek eredményeket értek el Módos Péter és…

Április 3-án már megmutattuk, hogy együtt erő vagyunk.
Vasárnap húzzuk be Nagykőröst is, ahol időközi önkormányzati választást tartanak.
Hajrá, Holló Róbert!

Az európai föderalista törekvéseknek csak úgy szabhatunk gátat, ha az olyan erős partnerek, mint Lengyelország vagy Magyarország, fel merik emelni a szavukat ellene és megvédik a tagállamok nemzeti…

A baloldali politikusok meg akarják mondani a magyaroknak, hogyan kell élni és gondolkodni. Szerintük kevesebb vizet kell használni, kevesebbet kell fürdeni, ráadásul újra…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média