Dobrev Klára bejegyzésében az Eurostatra hivatkozva azt állítja, hogy „a magyar pedig Európa egyik legszegényebb népe lett”. Dobrev Klárát maga az Eurostat cáfolja több szinten is. A szegénység kockázatának kitettek száma az Eurostat adatai szerint 2010. óta 29,9%-ról 17,8%-ra csökkent. A mélyszegénységben élők száma pedig 4%-ról 1%-ra csökkent. Tehát a szegénység nem nőtt az Orbán-kormányok alatt, hanem csökkent. Ráadásul az Eurostat adatai alapján a legnagyobb mértékű javulás a magyar volt, ezzel pedig minden országot magunk mögé utasítottunk.
👉 És ez nem véletlenül alakult így, hanem kormányzati intézkedéseknek köszönhetően. Ilyen volt a rezsicsökkentés, a radikális minimálbéremelés, a családtámogatások, az adócsökkentések, illetve az 1 millió új munkahely létrehozása. Ezek mind-mind csökkentették a szegénységet. És ezeket a lépéseket mind-mind ellenezte a magyar baloldal, sose szavazta meg.
Nem így volt ez Dobrev Klára férjének, Gyurcsány Ferencnek a kormányzása alatt. Akkor a munkanélküliség 12%-os rekordmagasságig kúszott fel, a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma pedig már elérte a 3 millió főt.
☝️ Ez se véletlenül történt, hanem egyhavi bér és nyugdíj elvonása, a tömeges elbocsájtások és az adóemelések, valamint a rekordmagas munkanélküliség hatására. Ez lenne az a sikeres gazdaságpolitika, amire most Dobrev Klára példaként hivatkozik. A baloldal csak szavakban küzd a szegénység ellen, kormányzati intézkedéseik valójában növelik a szegénységet.
Az pedig különösen felháborító, hogy Dobrev Klára Brüsszelben azt követeli, hogy Magyarországnak ne fizessék ki a nekünk járó EU-s forrásokat. Márpedig ezek a források javarészt pontosan a hátrányos helyzetű csoportoknak és országrészeknek nyújtanak segítséget a felemelkedéshez. Brüsszelben a szociális forrásokat fékezi, itthon a szociális helyzet javítását követeli. Kétszínű, mint az egész baloldal.
Hiába próbálja tehát az Eurostatra hivatkozva azt állítani Dobrev Klára, hogy a jobboldali kormányok idején nőtt a szegénység, mivel ez valójában a saját kormányzásukra igaz. Régi balos módszer: vádold azzal ellenfeled, amit magad teszel. Ennyit az Apró-villából érkező szociális érzékenységről.

A baloldali politikusok meg akarják mondani a magyaroknak, hogyan kell élni és gondolkodni. Szerintük kevesebb vizet kell használni, kevesebbet kell fürdeni, ráadásul újra…

Tapolcát a magyar sakk fővárosának is lehetne nevezni, hiszen több egykori olimpikon is itt kezdte a pályafutását. A Sakk Országos Olimpiai Reménységek Tornája tapolcai megnyitóján nagyon drukkoltam a…

Az ATV Magyarország segít című többrészes sorozatán keresztül betekintést nyerhetnek a Hungary Helps Program humanitárius missziójába, a támogatott közösségek mindennapi valóságába.
Kövessék a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média