Kevesebb pártot szeretnének, de inkább több párt létrejötte várható a baloldalon. Részletek:

Az MSZP-SZDSZ-koalíció 2010-es bukását követően, a rendszerváltás után először, két új párt is bekerült a parlamentbe: az LMP és a Jobbik. Ennek a új formációnak a létrejötte is azt jelezte már, hogy a Fidesz-KDNP-vel szemben helyet foglaló politikai erők fragmentálódtak, már nincsen a konzervatív jobboldallal szemben egy egységes politikai tömb.

Az elmúlt 12 évben az ellenzéki térfél megosztottsága csak tovább fokozódott: az LMP-ből létrejött a Párbeszéd, megjelent majd eltűnt az Együtt, a Jobbik szétszakadt, létrejött a radikális jobboldali Mi Hazánk, az MSZP-ből kivált a DK, létezett egy ideig a Liberálisok nevű formáció, ugyancsak meghatározó lett a Kutyapárt, új politikai erőként feltűnt a Momentum és újabban Márki-Zay Péter is egy új pártot szeretne létrehozni a mozgalmából.

Donáth Anna és több baloldali véleményformáló is arról beszélt, hogy kevesebb párt kell a jövőben, hiszen sok párttal nem lehet választást nyerni. Ezekkel a várakozásokkal szemben inkább az várható, hogy még több párt jön majd létre az ellenzéki oldalon, hiszen az eddigi pártok leszerepeltek, rengeteg olyan ellenzéki szavazó van, akik ellenzékváltást szeretnének.

Ezt támasztja alá a Nézőpont mai kutatása is, amely szerint miközben a legerősebb baloldali pártnak számító Momentumnak csupán 6 százalékos támogatottsága van, addig 13 százalényi ellenzéki szavazó "egyéb pártot" szeretne, további 5 százalék pedig egy Márki-Zay-féle pártra szavazna.

Mindez azt eredményezi, hogy a baloldal továbbra is kormányzásképtelen lesz. Egy egységes konzervatív jobboldallal szemben 10 százalék alatti törpepártok versengenek majd egymással, akik több esetben nem is hajlandóak már együttműködni egymással, a Mi Hazánk pedig kategorikusan elutasítja az együttműködést bármelyik baloldali formációval.

️ Ma Gál Kinga képviselő társammal együtt 18 módosítási indítványt nyújtottunk be az Európai Parlament idei Szerbia-jelentéséhez.
Módosítóinkkal szeretnénk elérni, hogy a nemzeti kisebbségek jogai…

bezzegrománia és bezzegszlovákia polgárai nem olvasnak elég telexet és 444-et, így nincsenek tisztában azzal, milyen példaértékű demokráciákban is élnek.
bezzeg mucsán elégedettebbek, mint az…

Régi néprajzi tanulmányokat olvasgatok. A legjobb szórakozás.

Tudtátok, hogy százhúsz-százötven éve a Balatonra dél-alföldi halászokat szerződtettek? Ők honosították meg a jó hálókat, az új…

A háború elől Magyarországra menekültek közül mintegy 20 ezren kértek ideiglenes tartózkodási engedélyt és ugyanennyien nyújtottak be menekültkérelmet. Kötelességünk, hogy segítsünk a bajbajutottakon.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média