Régi néprajzi tanulmányokat olvasgatok. A legjobb szórakozás.

Tudtátok, hogy százhúsz-százötven éve a Balatonra dél-alföldi halászokat szerződtettek? Ők honosították meg a jó hálókat, az új módszereket, még hasítóasszonyt is onnan hoztak, nem beszélve a halfüstölésről, hadd ne soroljam tovább. Szegediek alatt - amint az alábbi cikkből kiderül - rendszerint csongrádi, szentesi, mindszenti halászokat értenek.

Hogy a szentesi, csongrádi, mindszenti, szentesi kubikosok az akkori világ legjobb földmunkásai voltak, eddig is tudtam, de hogy a legjobb édesvízi halászok is, ez már sok mára. :) Erről a mondatról nem is beszélve: ,A nagy szerszám azonban nem balatonvidéki, hanem tisza- és körösmenti halászság kezében van...." Remek! :)

De azért mindez nem kis dolog ez, valljuk be. Nem vendégmunkások, hanem a munkavégzés ünnepelt sztárjai voltak. Elismerés a dél-alföldi halászoknak, ezeknek a kőkemény, dolgos embereknek ennyi idő után is.

Lássuk a részleteket!

"Hermán Ottó mutat rá először, hogy „ott, ahol a bérletek a halászat arányait megnövelték, hatalmas szerszámmal, kitartóan kell dolgozni, pl. a Balaton körül, ott a bérlő Szeged, Csongrád, Szentes halászait szegődteti"; az öregháló leírásánál, a 288. lapon pedig így ír: ,,A nagy szerszám azonban nem balatonvidéki, hanem tisza- és körösmenti halászság kezében van, mely egyedül az, aki a súlyos szerszám kezelését tudja és kibírja".

Abból a kevés szóból, amelyet Hermán a tiszaiak hatásának szentel, legjobban kitűnik, hogy nagy tanítómesterünk nem figyelt fel ennek a halászmozgalomnak sorsfordító jelentőségére, pedig ő járt néhányszor a Balaton keleti medencéje halászai közt Siófokon, Tihanyban, Kenesén éppúgy, mint Szentesen, Mindszenten, Csongrádon is (Szegedről nem is szólva, melynek 1879 óta követe volt). Ezidőtájt pedig (1883 -87 közt) még a szentesi-mindszenti halászok első nemzedékéből többen dolgoztak a siófoki bérlőnél csakúgy, mint a keneseinél.

Hermán valószínűleg téved abban, hogy Szegedről is jöttek halászok a Balatonra, erről sem Székely István szentesi, sem Danicska József mindszenti halászmesterek, a legmegbízhatóbb források nem tudnak, ellenben Szegedről valóban jöttek már a 80-as években is hajóácsok minden tiltási időben (ápr.—június közt) Fokra, Fonyódra, Kenesére hajójavítás, új hajók építése céljaira, s onnan hozatták a bérlők e célra a hajóvarráshoz szükséges mohát, színvesszőt is. Hermán e szegedi ácsokkal nemigen találkozhatott, mert ő — ahogy bevezetőjében mondja — a helyszíni gyűjtést mindig csak az országgyűlési vakációk idején végezte, nyáron pedig a tiszai halászokkal sem tölthetett sok időt, mert ezek nyaratszaka mindig éjjel halásztak.

Jankó János (id. h. 313.) nagyhatásúnak mondja a Balaton halászatára azt a „tiszai halászcsapatot, mely a 60-as években a Balaton-halászat egy részét kibérelte. Erről a következő adatokat tudtam meg az öreg halászoktól: a tiszai halászok a Balaton déli medencéjében bérelték ki a vizet; az bizonyos, hogy Badacsony-Tomaj vize hozzájuk tartozott, de hogy mely vizeket halászhatták meg, azt nem, tudták megmondani. Badacsony-Tomajban emlékeztek a tiszai halászok közül a rác Varguczára, ő volt a bérlő s az öreghálót ő hozta be a Balatonra. Szigligeten a tiszai halászok bejövetelét 1864. évre tették s hozzáfűzték, hogy vagy négy esztendeig halászták a Balatont, s ez egybevág a balatonedericsi halászok azon bemondásával, hogy a szegedi halászok 1866—68 felé jártak itt; az öregháló behozatalát az edericsiek is a szegedieknek tulajdonítják, sőt tudják azt is, hogy annak kezelését ezektől először a meszesgyörökiek tanulták meg is azok hozták divatba Edericsen is, amit Meszesgyörök halászai is megerősítettek. A szegedi halászokra emlékeztek a vörsiek is, kik a balatoni halak kipusztulását a szegedi halászok által behozott és meghonosított öreghálóknak tulajdonítják. Végül a tiszai halászok nyomára akadtam Tihanyban is, melynek halászai a szárnyas varsát és az apacs nevet mondják a szentesi vagy tiszai halászoktól átvetteknek. Mindezekből látjuk, hogy a hatvanas évek derekán egy egész csoport tiszai halász szállta meg a Balaton egy részét s halászott évekig ott... (312. lapról.) Az utolsó kenesei bérlő, Rosenberg, nyáron át mindig két halászgazdát tartott, az egyik Szentesről, a másik Mindszentről, mindkettő tehát a Tisza mellől volt; a kenesei bennszülöttek ugyanis a téli háló felállításában ügyesek, ellenben nem tudnak bánni a paráshálóval s ezek kezeléséhez kellenek a tiszai halászok".

A halásztopográfia fejezetében ezt olvassuk: ,,A fonyódi öreg halászok, akik a szegedi halászokat jól ismerték, mondták, hogy a tanya szót a Balaton mellékén kizárólag a szegediek honosították meg . . ." ,,A siófoki bérlő... szegedi halászai más (tanya-)neveket hoztak forgalomba". (325.)

A halászok béréről szólva: ,,A (kenesei) tiszai halászgazda . . . felesége ugyan havibért nem kapott, de azért szerzett ő is, mert a szárazhal megmunkálásáért . . . bécsi mázsánként 50 krt fizetett a bérlő". (335.)

A szerszámok neve és használata dolgában: ,,Ez a szerszám, a parás háló, sőt használatának módja is idegen s aránylag új a Balaton mellett. Behozták pedig ide a szegedi halászok, akik a 60-as években mintegy négy évig bérelték a Balaton halászatának egy részét s behozták a balatoni halak nagy veszedelmére... A tihanyiak megmondták, hogy ... az apacs nevet a tiszaiak hozták be, régen azt a fát istápunk hívták ... A vellás rúd nélküli cibéket szegediek honosították meg a Balaton mellett, de nem cibéknek, hanem nyeklecnek mondták". (339—40. és 350.) ... „A kétszárnyú, vagy röviden szárnyas varsát a balatoniak szintén a szegediektől tanulták . . ." (365.) ,,A kilitiek szerint az első dobóhálót a Balatonra a tiszaiak hozták be." (370.)

Amint látjuk, Jankó a tiszaiaknak mintegy másik gyűjtőnevekép legtöbbször ,,szegediek"-ről beszél, ami aligha felel meg a való tényeknek. Valószínűleg Hermán hatására használta Jankó ezt a jelzőt, de lehet, hogy az ő halász bemondói maguk is alkalmazták ezt a távoli, mégis legismertebb helynevet a tiszai jövevények származásának megjelölésére, mert több mint egy emberöltő alatt feledésbe mehettek már Szentes, Mindszent nevei. Legalább is a nyugati Balatonmedencében a halászok csak Szegedről való hajóácsokról tudtak.

Ennyit „adott hozzá az újabb kutatás" — amint Jankó szerényen mondja —, vagyis az ő 1893 és 1901 közt ritka lelkiismeretesen, testi erejét felülmúló fáradalmak közt végzett gyűjtőmunkája a Hermán Ottó említette szűkszavú adathoz.

Viski Károly „Tihany őshalászata" c. tanulmányában (Népélet-Ért., 1932. Kny. 18.) csak ennyit ír a tiszai hatásról:

.A halat — a legöregebb halászok emlékezete szerint — a tihanyiak sohasem füstölték, sohasem szárították. Sörös Dániel ugyan folytatta a szárítás mesterségét, akinek felesége szentesi születés volt; tudományát a menyasszonnyal együtt onnan hozta; ez már a „tiszai hatás" ideje s ezért minket most nem érdekel."

Nyíri Antal: ,,A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai" c. ritka tanulságos munkájában (Alföldi Tudom. Gyűjt. II. 1948. 219.) írja: „A szentesi halászokat a Balatonon is megbecsülték: halászokat. Szentesről oda is vittek. Még hasítóasszonyokat is. Váradi Imre anyja híres hasítóasszony volt. ,Neki vót nyócvan asszony a keze alatt", mondotta az ősz Váradi."

(Lukács Károly: Tiszai hatás a balatoni halászatban, Etnographia, 1951.) )