Orbán Viktor időben lépett!
Zrínyi 2026: A Magyar Honvédség haderőfejlesztési programja 2016-ban indult!
Az eszközök modernizálása mellett 2010-hez képest 13 ezerrel több katona áll az ország…
ÉLŐ - Nem a baloldalnak kedvezett a kampánystart
Téma: A baloldal elveszítette a kampány első két hetét, ami a közösségi médiában is tetten érhető, ugyanis hiába költ sokkal többet hirdetésekre Márki-Zay, ez az interakciószámokon egyáltalán nem látszik. Emellett az orosz–ukrán háború kirobbanása sem kedvez a baloldalnak belpolitikai szempontból, hiszen ilyen válságszituációkban az emberek a mindenkori kormány felé fordulnak inkább, ami cselekvőképesen lép fel, miközben Márki-Zay ebben a témában is felelőtlenül nyilatkozik.
Orbán Viktor időben lépett!
Zrínyi 2026: A Magyar Honvédség haderőfejlesztési programja 2016-ban indult!
Az eszközök modernizálása mellett 2010-hez képest 13 ezerrel több katona áll az ország…
️ Felelőtlen és veszélyes nyilatkozatokat tesz Márki-Zay egy háborús helyzetben is.
Nekünk most tapasztalt, a magyarok érdekeit védő és higgadt vezetőre van szükségünk, nem pedig a kapkodó és…
Felelőtlen és veszélyes nyilatkozatokat tesz Márki-Zay egy háborús helyzetben is!
️Felelőtlen és veszélyes nyilatkozatokat tesz Márki-Zay egy háborús helyzetben is.…
Felelőtlen és veszélyes nyilatkozatokat tesz Márki-Zay egy háborús helyzetben is. Nekünk most tapasztalt, a magyarok érdekeit védő és higgadt vezetőre van szükségünk, nem pedig a kapkodó és…
Tudjátok miért akarja eltörölni a rezsicsökkentést Márki-Zay Péter?
Mert azoknak a multiknak az embere, akik belőlünk akarnak meggazdagodni!
️EZT Ő MAGA MONDJA EL!
️Tegnap még magyar katonákat és fegyvereket akartak küldeni…
Társadalmi vízió nélkül érthető, hogy nem tudják eldönteni mit szeretnének. Ilyen bizonytalan időkben létkérdés, hogy nem bízhatjuk…
Nahát, micsoda fordulat! 2 napja még magyar katonákat küldött volna Ukrajnába.
Ki diktálja a szöveget Péter?
A Kibertámadás! legújabb epizódjában az NBSZ NKI egyik legfontosabb - és nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legizgalmasabb - szakterületét mutatjuk be Nektek! 
Ha történt egy incidens (pl. egy…
Ilyen kiszámíthatatlan, agresszív, indulatos emberre NEM bízhatjuk az országot!
Ennek a csávónak az volt az első reakciója az orosz-ukrán konfliktusra, hogy küldjünk Ukrajnába magyar katonákat, tehát…
Nekünk most tapasztalt, a magyarok érdekeit védő és higgadt vezetőre van szükségünk, nem pedig a kapkodó és konfliktuskereső Márki-Zayra!