MZP, a durcás kisgyerek már mindenkit vitára hív, csak hogy foglalkozzanak már végre vele.
A 8. Frakció eheti adásában G. Fodor Gábor és Filipp Dávid vendége voltam. A beszélgetés során 888.hu főszerkesztő-helyettese követelte a pénzét Márki-Zay Pétertől, amiért bizonyította, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt mondta, amit szerinte nem mondott, de megbeszéltük azt is, hogy mi volt az MZP-Bajnai londoni „csúcstalálkozó” jelentősége. Elmondtam: egy baloldali választási kudarc esetén a hódmezővásárhelyi polgármestertől azt is elvárják majd, hogy mondjon le a mandátumáról.
MZP, a durcás kisgyerek már mindenkit vitára hív, csak hogy foglalkozzanak már végre vele.
KÖNYÖRGÖM, EZT NÉZZÉTEK MEG!!! 


Mindössze két perc, de közben mindent, de tényleg mindent elmond az évtizedek óta, katatón módon mantrázott - szerintük állítólag létező - “balos szellemi fölényről".…
60 nap!
Választunk
a múlt vagy
a magyar jövő között!
Para 

ORBÁN VIKTORNAK NEM IGAZA VAN, HANEM IGAZA LESZ!
Hosszas viták után ma az Európai Bizottság arra tett javaslatot, hogy bizonyos feltételek mellett a nukleáris energiát minősítsék fenntartható…
Szóval amíg miniszterelnök úr Putyinnal tárgyalt többek között az ukrán helyzetről, illetve arról hogy az Európai Unió nem akar háborút Oroszországgal, addig Andriska “háborúba küldené” az országot.…
Baloldali jövőkép
Ott folytatni, ahol 2010-ben abbahagyták. Eladni mindent, megemelni, kiárusítani, stb...
Eredeti kép forrása:
Soha Többé Baloldal Mozgalom
Azért buszsávozik állandóan
Karácsony Gelgely, mert az a leggyorsabb út Budáról Pestre.