Márki-Zay Péter kampánya csapnivalóan gyenge, nem elégedettek vele a baloldalon. Ráadásul nincsen víziójuk sem, csak a pozíciók osztogatásával és a közös lista befutó helyeinek problémáival vannak elfoglalva. Erre utal Donáth Anna Telexnek adott interjúja, amelyben a Momentum új elnöke lerántotta a leplet a baloldal nemlétező kampányáról. Ráadásul nekiment Márki-Zay Péternek is, aki szerinte vállalhatatlan kommunikációt folytat. Nézzük a részleteket!

👉Az elmúlt hetekben, mintha eltűnt volna a baloldal, a vezető politikusok is szinte alig kommunikálnak, az egész olyan, mintha nem is készülnének a választásra. Ez komoly hiba, hiszen nagyjából 4 hónap és itt a parlamenti voksolás. A Fidesz mindeközben már folytatja a kampányát, teljes erővel készül a választásra.

👉A baloldali tétlenkedésnek az oka, hogy továbbra is a pozíciók osztogatásával vannak elfoglalva, nem pedig azzal, hogy közös víziót fogalmazzanak meg. Igaz, ez nehéz is lenne, hiszen nem egy politikai közösségről van szó, csak a hatalomvágy tartja őket egyben Gyurcsány Ferenc irányításával. A közös lista létrehozása is késik, már csak januárra várják, ami már nagyon késő.

👉Donáth Anna is hiányolja a víziót a Telex.hu-nak adott interjújában, úgy fogalmazott: "Nem beszélünk a hétköznapok problémáiról, helyette arról van szó, hogy hány darab frakció lesz, és ki hányadik helyen lesz a listán. Ezt én nagyon veszélyesnek tartom."

👉Márki-Zay Péternek is nekiment Donáth Anna és kijelentette: nem tud azonosulni azzal, amit kommunikál. Mint fogalmazott: "rengeteg populista üzenettel operál", amivel nem tud azonosulni. Ez a kijelentése arra is utal, hogy a baloldalon belül egyre kevésbé elégedettek a miniszterelnök-jelölt tevékenységével, aki olyan témákban próbál fogást találni a Fideszen, amelyben 80 százalékos társadalmi támogatottságot élvez. Ilyen például a rezsicsökkentés is, aminek eltörlését Márki-Zay minden nap hangsúlyozza.

Összevont poszt

Márki-Zay Péter és a baloldal mecénása, a műtrágyamogul Bige László a szavak szintjén a nép embere, valójában viszont csak egy vörös báró, aki a magyar gazdákon és végeredményben rajtunk, vásárlókon…

Márki-Zay Péter és a baloldal mecénása, a műtrágyamogul Bige László a szavak szintjén a nép embere, valójában viszont csak egy vörös báró, aki a magyar gazdákon és végeredményben rajtunk, vásárlókon…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média