Újabb fordulat a lóügyben: most már a kormányszóvivő magyarázza, mit jelentett az a levél, amit saját bevallása szerint nem is látott.

Köböl Anita szerint szó sincs arról, hogy a kormány vissza akarta volna kérni III. Károlytól a két lipicai lovat. Állítása szerint csak a dokumentációt szerették volna rendezni, mert az előző kormány ajándéknak szánta a lovakat, azok mégis kölcsönadási szerződéssel kerültek a brit királyi udvarhoz.

Van azonban egy apró szépséghiba.

Az Agrárminisztérium már elismerte, hogy valóban született egy levél, amely a kölcsönszerződés megszüntetését kezdeményezte, csak szerintük „pontatlanul fogalmazott”.

Most pedig Köböl Anita elmagyarázza, hogy valójában mi volt ennek a levélnek a célja – majd ugyanebben az interjúban közli, hogy ő maga nem látta a levelet.

Tehát már ott tartunk, hogy a kormányszóvivő egy általa nem látott dokumentumról magyarázza meg, hogy azt a sajtó értette félre, miközben a minisztérium maga ismerte el, hogy a dokumentum pontatlan volt.

A történet egyre jobb. Először azt mondták, hogy a hír nem igaz. Aztán kiderült, hogy levél mégis volt. Aztán kiderült, hogy abban valóban a kölcsönszerződés megszüntetését kezdeményezték. Most pedig már azt magyarázzák, hogy tulajdonképpen csak a papírokat rendezték.

Lassan nem az a kérdés, hogy visszakérték-e a lovakat, hanem hogy a kormányban van-e bárki, aki pontosan tudja, mit írtak a briteknek.

Ez az egész ügy önmagában persze apróság. De kommunikációs és kormányzati szempontból annál beszédesebb: egy egyszerű adminisztratív kérdésből napok alatt sikerült olyan történetet csinálni, amelyben egymást követik a cáfolatok, pontosítások és magyarázatok.

Ez sem éppen a kormányzati profizmus legerősebb reklámja.