️Németországban már egyre többen számolnak azzal, hogy Friedrich Merz nem tölti ki a kancellári mandátumát, és akár már ősszel távozhat. Részletek!

Az egykor Európa motorjának számító német ipar súlyos válságban van, az autógyártást egyre erősebben szorongatja Kína, az energiaválság következményeit továbbra is érzi a gazdaság, miközben az AfD már történelmi, hét százalékpontos előnnyel vezet a CDU előtt.

Merz helyzete ennek ellenére sokáig stabilnak tűnt. A CDU-ban ugyanis pontosan tudták, hogy ilyen körülmények között egy kancellárváltás óriási kockázattal járna. Júliusban azonban Merz néhány hét alatt maga ellen hangolta pártja jelentős részét.

Jens Spahn frakcióvezető távozása után Merz személycserék egész sorába kezdett. Egy kinevezés újabb üres pozíciót teremtett, amelyet újabb átcsoportosítással próbáltak betölteni, míg végül egyetlen személycsere fél kabinetet érintő dominóhatást indított el. A CDU-ban ráadásul nem is elsősorban az egyes döntéseket, hanem Merz kapkodó, egyeztetések nélküli vezetési stílusát kifogásolják.

A Spiegelnek nyilatkozó belső források már úgy fogalmaznak: szinte senki nem hisz abban, hogy Merznek hosszú távú jövője lenne kancellárként.

A döntő pillanat szeptemberben jöhet. Szász-Anhaltban, Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben is választást tartanak, keleten pedig az AfD történelmi eredményeket érhet el. Ha a CDU súlyos vereségeket szenved, Merzre pillanatok alatt óriási nyomás nehezedhet.

Lehetséges utódja is van: Hendrik Wüst, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, akit Merznél konszenzuskeresőbb és kiszámíthatóbb politikusnak tartanak.

A CDU előtt azonban komoly dilemma áll. Merz megtartása tovább mélyítheti a párt válságát, leváltása viszont politikai káoszt, szélsőséges esetben akár előrehozott választást is eredményezhet.

Ebből pedig jelenleg egyértelműen az AfD profitálna a legtöbbet. Németország politikai rendszere olyan ősz elé néz, amilyenre évtizedek óta nem volt példa.

☝️☝️☝️ Össztűz alá került Magyar Péter és a Tisza Párt a közösségi médiában, miután szombaton egy titkos szavazást követően bejelentették, hogy Baka Andrást jelölik köztársasági elnöknek. Bár a párt…

A Tisza-vízválasztó: Az aszály mint gnosztikus apokalipszis Magyar Péter politikájában

Eric Voegelin politikai filozófiája óta tudjuk, hogy a modern tömegmozgalmak ritkán működnek tiszta racionalitás…

És akkor mindenki szépen tartson egy egyperces néma csendet államtitkár úr áldozatos, és fáradhatatlan munkájának tiszteletére, aki a kőkemény és fárasztó napján még egy roppant kimerítő zenei…

Jó reggelt Magyarország ️ induljon a mai nap is hát tegnap a fél falut megismertem, rengeteg a Sváb német errefelé. Jó helyen voltam. Most irány Hegyeshalom ❤️ megalakitjuk a 4.es számú elet-pont.hu…

Magyar Péter szerint Orbán Viktor egy bunkerben bujkál! A “bujkálás.”

Kik lesznek az MI nyertesei és vesztesei?

Nem minden szakmát érint egyformán a mesterséges intelligencia.

A mesterséges intelligencia elsősorban az ismétlődő, adminisztratív és rutinjellegű feladatokat…

️Magyar Péter szerint Orbán Viktor Szerbiában “luxusjachton mozgatja a sameszait”….aztán szembejön a valóság

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média