Én is kiállok Takács Péter mellett

☝️Eljutottunk odáig, hogy politikai alapon bélyegeznek meg embereket és ítélnek el. Támadnak kommentekben, posztokban és akkor is már ha családjával egy strandról tart hazafelé!
Ez történt tegnap Takács Péterrel is. Családja szeme láttára egy felhergelt, vélhetően Tiszás "úriember" először szidni kezdte, majd még a képviselő úr telefonját is ki akarta csavarni a kezéből!

️Ide juttatta a közbeszédet Magyar Péter. Amikor platóról templomból kijövőkkel ordibált, amikor újságírók Dunába lökéséről elmélkedett, amikor tájékoztatóin szítja a gyűlöletet még most is ahelyett, hogy a kormányzással foglalkozna, akkor ez sajnos példát mutat, és teret ad a szélsőséges gondolkozásnak.

Emberek, híveik ugyanis eljutottak arra a szintre, hogy nem kell tárgyalás, nem kell ítélet, elég rámutatni valakire, vádat megfogalmazni és kész! Szerintük.

☝️Emberek, ha nem lesz józanodás a gondolkozásban, szemléletben nagyon nagy baj lehet belőle. Volt már ugyanis a történelemben számos olyan vezető akik ezen gyakorlat mentén vezették a népet és egyiknek sem lett jó vége!

Ébresztő! Mondjuk nemet a Magyar Péter keltette gyűlölködésre!

A Tisza-vízválasztó: Az aszály mint gnosztikus apokalipszis Magyar Péter politikájában

Eric Voegelin politikai filozófiája óta tudjuk, hogy a modern tömegmozgalmak ritkán működnek tiszta racionalitás…

És akkor mindenki szépen tartson egy egyperces néma csendet államtitkár úr áldozatos, és fáradhatatlan munkájának tiszteletére, aki a kőkemény és fárasztó napján még egy roppant kimerítő zenei…

Jó reggelt Magyarország ️ induljon a mai nap is hát tegnap a fél falut megismertem, rengeteg a Sváb német errefelé. Jó helyen voltam. Most irány Hegyeshalom ❤️ megalakitjuk a 4.es számú elet-pont.hu…

Magyar Péter szerint Orbán Viktor egy bunkerben bujkál! A “bujkálás.”

Kik lesznek az MI nyertesei és vesztesei?

Nem minden szakmát érint egyformán a mesterséges intelligencia.

A mesterséges intelligencia elsősorban az ismétlődő, adminisztratív és rutinjellegű feladatokat…

️Magyar Péter szerint Orbán Viktor Szerbiában “luxusjachton mozgatja a sameszait”….aztán szembejön a valóság

️Gazdag leszek!
Működik az időgépem
☝️Csak kedden szavaznak róla de már be is jelentették tegnap este a végeredményt!
A Tiszás hölgy elküldenék nekem a jövő heti lottószámokat is ha kérhetem?🙏😂

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média