️Sikerrel zárult a Hazajáró közösségi adománygyűjtése: a műsor készítői bejelentették, hogy mindössze 9 nap alatt összegyűlt a szükséges támogatás a még hátralévő 11 epizód elkészítésére.

A stáb szerint a kezdeményezés bebizonyította, hogy erős közösség áll a műsor mögött, ezért a jövőben is a nézőkkel közösen szeretnék építeni a Hazajáró folytatását. Úgy fogalmaztak: a kilenc nap örökre megváltoztatta a műsort, amelyet ezentúl a közösséggel együtt kívánnak továbbvinni.

Az adománygyűjtésre azt követően került sor, hogy a közmédia új vezetése megszüntette a 2011 óta futó műsort. A készítők szerint az eredetileg 440 részesre tervezett sorozatból már 429 epizód elkészült, így mindössze 11 rész hiányzott a lezáráshoz. Korábban azt írták, hogy bár tudomásul veszik a döntést, nem mondanak le a műsor befejezéséről, és más módon teremtik elő a szükséges forrásokat.

A Hazajáró készítői szerint a közösségi összefogásnak köszönhetően elkészülhet a sorozat befejezése, és hamarosan a jövőbeli terveikről is részletesen beszámolnak.

️Hosszú nyilatkozatban szólalt meg Hajdú Gábor, akit vasárnap kineveztek az M1 Híradó főszerkesztőjének, majd alig 24 órával később visszavonták a megbízását Magyar Péter kommentje után.

Azt írja:…

A Muszlim Testvériség kijött egy új tanulmánnyal arról, hogyan kell „finoman” átalakítani a társadalmat. Most teljesen mellékes, hogy ők ezt az iszlamizációra értik.

Amit ott egy mondatban leírnak, az…

De ki az a Kubik Marci? Már kaptam egy igen jó megfejtést rá, de hajrá Telex, itt egy feladat számotokra. Az eredmény elég problémás.

(Igen, ő az a kb. 19 éves, aki a teraszról röhögött magyar…

“Az elmúlt napok történéseire reagálva az ügy egyik főszereplőjeként szükségét érzem a tények tisztázásának, annak ellenére, hogy a valóság sokakat – köztük több, az ügyről beszámoló véleményformálót…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média