ABSZOLÚT VÁLSÁGKEZELÉS!
MA 18:00! Link a kommentek között!
️
️Hosszú nyilatkozatban szólalt meg Hajdú Gábor, akit vasárnap kineveztek az M1 Híradó főszerkesztőjének, majd alig 24 órával később visszavonták a megbízását Magyar Péter kommentje után.
Azt írja: rendkívül méltatlannak és megalázónak tartja, hogy ugyanazzal az indokkal nevezték ki, amellyel egy nappal később el is távolították. Állítása szerint a közmédia vezetése először arra hivatkozott, hogy szakmai múltja alkalmassá teszi arra, hogy részt vegyen a közmédia hitelességének helyreállításában, majd néhány órával később már azt közölték vele, hogy személye olyan teherré vált, amelyet az intézmény nem tud felvállalni.
Hajdú hangsúlyozza, hogy a vezetés a kinevezés pillanatában is pontosan ismerte a teljes szakmai pályafutását. Felidézi, hogy 2015-ben távozott a közmédiából a Hír TV-hez, később az Echo TV-ben, majd ismét a Hír TV-n dolgozott, ezt követően pedig a Mészáros Csoport kommunikációs területén vállalt munkát. Kiemeli: sehol nem személyeket, hanem ügyeket szolgált, soha nem vett részt propagandaműsorok készítésében, és visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint kollégák ellehetetlenítésében vett volna részt.
A volt főszerkesztő részletes időrendet is közzétett. Vasárnap reggel aláírta a munkaszerződését, megbeszéléseken vett részt, megismerte a szerkesztőséget, bejárta a stúdiókat és beköltözött az irodájába. Este 19:42-kor az MTI nyilvánosságra hozta kinevezésének hírét. Ezt követően Magyar Péter a Telex cikke alá mindössze annyit kommentelt: „nem hinném…”. Hajdú szerint 21:24-kor telefonon értesítették arról, hogy mégsem maradhat a pozícióban, másnap délután pedig már aláíratták vele a munkaviszonya megszüntetését.
Nyilatkozatában azt is elárulja, hogy már az első munkanapján kezdeményezte: a rendkívüli energiahelyzet miatt a közmédia készítsen egy napi, legalább ötperces hírösszefoglalót, hiszen szerinte ilyen helyzetben ez lenne a közszolgálati média egyik legfontosabb feladata. Állítása szerint ehhez a hírigazgató támogatását is megkapta, a javaslatból mégsem lett semmi.
A történtek kapcsán több kérdést is feltesz. Szerinte elfogadható-e, hogy valakit korábbi munkahelyei vagy politikai megbélyegzés alapján lehetetlenítsenek el, illetve lehet-e valóban független közmédia, ha egy már meghozott személyi döntést egy politikus Facebook-kommentje után néhány órával visszavonnak.
Hajdú Gábor szerint három évtizedes szakmai pályafutását egyetlen nap alatt söpörték félre. Azt írja, pályafutása során több munkahelyváltása is volt, de ilyen bánásmódban még soha nem volt része. Bejegyzése végén megköszönte azt a sok támogatást, amelyet – saját elmondása szerint – világnézettől függetlenül kapott az elmúlt napokban.
ABSZOLÚT VÁLSÁGKEZELÉS!
MA 18:00! Link a kommentek között!
️
Az mehet!
A Muszlim Testvériség kijött egy új tanulmánnyal arról, hogyan kell „finoman” átalakítani a társadalmat. Most teljesen mellékes, hogy ők ezt az iszlamizációra értik.
Amit ott egy mondatban leírnak, az…
De ki az a Kubik Marci? Már kaptam egy igen jó megfejtést rá, de hajrá Telex, itt egy feladat számotokra. Az eredmény elég problémás.
(Igen, ő az a kb. 19 éves, aki a teraszról röhögött magyar…
A közmédia nem lehet a politikától irányított 
Az új közmédia végre szabad❤️
“Az elmúlt napok történéseire reagálva az ügy egyik főszereplőjeként szükségét érzem a tények tisztázásának, annak ellenére, hogy a valóság sokakat – köztük több, az ügyről beszámoló véleményformálót…
Komáromnál is nagyon kevés víz van!
Csökkent a rajongói támogatás? Ez vetődött fel bennem amikor olvastam, hogy Majkát megfenyegették egy sms-ben, amit azóta sem láttunk, és ezért lemondta a koncertjét Erdélyben.
Nem akarok…