ez tényleg a patríciusok lázadása volt
tegnap többek között az alábbiakat írtam:
“önmagában a világon semmi gond nincs azzal, hogy vagyonos emberek vannak a kormányban. (…) azon oknál fogva, mivel nem…
Orbán Viktor még májusban jelentette be, hogy megbízta Czunyiné Bertalan Juditot, hogy országos vezetőként szervezze meg és irányítsa a Védvonal tevékenységét, amit a jogsérelmek megakadályozására hívtak életre. A Védvonal szervezeti kialakítása azóta megtörtént, személyesen is elérhető Budapesten, a Polgárok Házában.
Magyar Péter kritikusan reagált a Védvonalra, több alkalommal is azt mondta, hogy Orbán Viktor saját magát akarja csak védeni és a fideszes szavazókat tolja maga elé, velük alkotna védvonalat.
A Védvonal ugyanakkor valójában a szavazóknak szól, akik közül már több mint hatvanan jelentkeztek.
Az eddigi bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről, fenyegetésről szól. A másik nagy érintetti kör a kormányzati, közigazgatási szektorban megkezdett tisztogatások áldozatai. A legtöbben a felmondás közlésének körülményeit kifogásolják.
Bejelentések érkeznek az egyetemi világból - oktatóktól és hallgatóktól egyaránt - politikai diszkriminációra vonatkozóan. Ilyenek például megszégyenítő megjegyzések a katedráról, vagy problémák a tanulmányi vagy tudományos előmenetellel kapcsolatban.
Szintén nagyobb számú esetkör a kistelepülési polgármestereket és helyi képviselőket érő vádaskodások és lemondásra felszólítások ügye.
Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptak információkat: két esetben a választások után a gyalázkodás és vegzálás miatt a Fidesz korábbi segítői öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják.
ez tényleg a patríciusok lázadása volt
tegnap többek között az alábbiakat írtam:
“önmagában a világon semmi gond nincs azzal, hogy vagyonos emberek vannak a kormányban. (…) azon oknál fogva, mivel nem…
Magyar Péter nagyon ideges! Szerintetek miért?
Mindenkit kitesznek annak az embernek a vezetésével aki több mint egy évtizedig élt a NER-ből, élvezte a VIP-t, hisztizett az első helyekért, és amit csak tudott összelejmolt.
Aki a saját erejéből és…
Sulyok Tamás közölte: már csak azért is marad, mert a diktátor el akarja távolítani! Egy elnök pláne ilyenkor nem mondhat le!
"Ne is bajlódjunk a gondolattal, hogy fordított esetben mi történt volna, ha, fiktív példával élve egy mondjuk Nemzeti Hírkereső nevű aggregátor oldal miatt tekerték volna le a Telex, 444, Kontroll,…
Nem érti…
️Így kell ezt, Elnök Úr! Ez bizony sakk-matt Magyar Péternek!
Vajon nem csak a Tisza, de a bevándorlás is áradni fog Magyarországon
️ -avagy a brüsszeli nyomás és a nemzetközi elit gazdasági érdekei felülírhatják Magyar Péter ígéreteit.
A politikai kommunikáció és…
A DC Comics „érdekes“ döntést hozott: a franchise egyik legismertebb női karakteréből férfit csinált. A Justice League: Dream Girls, A DC Pride Event #1 című képregényükben a Wonder Woman egy férfi…