Az uniós elvárásra létrehozott Integritás Hatóság elnöke egy vasárnap megjelent interjúban azt állította, hogy a felesége által használt szolgálati autó körüli ügy célja a nyomásgyakorlás volt, emellett arról is beszélt, hogy az előző kormányzati ciklusban egyes miniszterek megpróbálták leállítani a hatóság bizonyos vizsgálatait.

Az érintettek ezt visszautasították, Tuzson Bence például azt közölte, hogy csupán egy szakmai egyeztetésre hívta meg az Integritás Hatóság vezetőjét. Bíró Ferenc Pál vélhetően a fideszesek támadásával akart bevágódni az új kormánynál.

Most újabb fordulatot vett az Integritás Hatóság elnöke körüli ügy, miután az Állami Számvevőszék jelezte: a Biró Ferenc Pál elleni vádemelés olyan új körülménynek számít, amely miatt ismét mérlegelik az elnök elmozdítását célzó kereset benyújtását.

Ennek előzménye, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emelt vádat Biró Ferenc Pál ellen.

Az ügyészség szerint az Integritás Hatóság elnöke több mint 140 millió forintos vagyoni hátrányt okozhatott a szervezetnek különböző szerződésekkel, járműhasználattal és egyéb vitatott döntésekkel összefüggésben.

Figyelem: az USA felfüggeszti Kanadával a katonai együttműködést a Védelmi Állandó Közös Testület keretében. Mit jelent ez nemzetközi jogilag? Miért súlyos? Mi a politikai üzenet? Férjehordó hal,…

Weidel szerint az ukránoknak kellene fizetniük a németeknek és nem fordítva

4.ik szimpadi fellépésem az életben, felrakom ide is. Nagyon aktuális, én ezt kint mind megéltem amit most ti fogtok! Sajnos a jelenlegi BALOLDALI LIBÁRÁLIS Magyar kormány végre fog mindent hajtani…

A Fidesz gazdaságpolitikája határozza-e meg, hogy jobboldali/konzervatív-e vagy sem?

A Tisza nem jobboldali párt, írtam nemrég, és sokan azzal jöttek, hogy szerintük a Fidesz sem, főleg a gazdasági…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média