️Most kisebb volt az asztal Moszkvában!
️Vasárnap folytatódnak a tárgyalások az ukránok és az amerikaiak között a béketervről.
Zelenszkij ezúttal a nemzetbiztonsági tanács titkárával, Rusztem Umerovval próbálkozik, ő vezeti az ukrán delegációt az Egyesült Államokba, hogy folytassa a háborút lezáró megállapodásról szóló egyeztetéseket. Umerovot azt követően bízták meg a küldöttség vezetésével, hogy az eddigi főtárgyaló, Zelenszkij befolyásos kabinetfőnöke, Andrij Jermak pénteken lemondott, miután korrupcióellenes nyomozók átkutatták az otthonát.
Az ukránokkal Floridában Marco Rubio külügyminiszter, Steve Witkoff elnöki különmegbízott, valamint Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje találkoznak.
Ukrajna jelentős amerikai nyomás alatt áll, hogy elfogadja a békemegállapodás feltételeit, miközben Zelenszkij az eddigi talán legnehezebb belpolitikai és katonai helyzettel néz szembe. A kirobbant korrupciós botrány két miniszter távozásához vezetett, most pedig az elnök jobbkeze is lemondott.
/posztok.hu
️
AFP

Advent első hétvégéje Budapest XV. kerületében. Nagy köszönet az Adventi Fényút szervezőinek! 
️