Donald Trump a nyáron elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését Washingtonban, mert mint fogalmazott, a várost elárasztotta „a bűn, a mocsok, a vérengzések és az őrület.”
Este a városban sétálva mi is…
A mai nap nyugodtan nevezhető történelminek, Orbán Viktor várhatóan több megállapodást is köt Donald Trumppal a Fehér Házban. Gyorselemzés!
Kifejezetten ritka, hogy a mindenkori amerikai elnök a Fehér Házban fogadja a magyar kormányfőt kétoldalú tárgyalások alkalmából. Orbán Viktor ráadásul nem először jár itt, 2019-ben is fogadta már Donald Trump az előző ciklusában.
Beszédes, hogy a közép-európai térségből a lengyel elnökön kívül eddig még senkit sem fogadott a Fehér Házban ebben a ciklusában, Orbán Viktor az első. Mindez jól mutatja Magyarország kiemelt szerepét és azt, hogy mindenféle balliberális állítással szemben hazánk nincsen elszigetelődve, éppen ellenkezőleg: sosem voltak ilyen jók a külpolitikai kapcsolatai. A magyar külpolitika alapvetése, hogy mindenkivel jóban kell lenni.
A mai tárgyaláson számos megállapodás várható, a nukleáris együttműködés kapcsán tett megállapodások megkötését már be is jelentette Szijjártó Péter. De emellett gazdasági, pénzügyi, űripari és katonai megállapodások tető alá hozása is várható. Ezek a döntésen minden magyar életére pozitív hatással lesznek: már eddig is 10 nagy amerikai beruházás érkezett Magyarországra, de a továbbiakban is várható még több beruházás bejelentése.
Ugyancsak fontos, hogy Donald Trump is arra törekszik, hogy minél hamarabb lezárják az ukrajnai háborút, ezzel kapcsolatosan is tárgyal Orbán Viktorral, távábbá a budapesti békecsúcs kapcsán is várhatóak egyeztetések.
Nem véletlenül fogalmazott úgy Orbán Viktor, hogy itt az amerikai-magyar kapcsolatok aranykora. Én is a helyszínen leszek, értékelem majd a csúcstalálkozót, ami magyar idő szerint délután 17 óra 30 perckor kezdődik.
Donald Trump a nyáron elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését Washingtonban, mert mint fogalmazott, a várost elárasztotta „a bűn, a mocsok, a vérengzések és az őrület.”
Este a városban sétálva mi is…
Ennyit a megszorításokról. 1999 óta nem látott többlettel zárta az április–júniusi időszakot a költségvetés – mégis a K&H vezető elemzője megszorításokat vizionál.
A valóság az, hogy a bevételek nőnek
Ennyi!
Nagyszerű napnak nézünk elébe! 💪🇭🇺🇺
Figyelem!
Tiszás belső infó szerint tegnap volt egy zártkörű parti, ahol mielőtt tivornyáztak a vezetés megbeszélte, hogy balhét fognak csinálni, hogy eltereljék a Orbán -Trump találkozóról a fókuszt!…
Történelmi megállapodást kötöttek Washingtonban, fordulat jön a paksi bővítésben! Amerika beszáll..
Több olajra és üzemanyagra van szükség!
️ Amerikában fele annyi a benzin, mint az EU-ban bárhol.
Európának nem több szankcióra, hanem több energiára van szüksége!



A Mindig péntek legújabb epizódjában intézetünk vezető elemzője, Halkó Petra osztja meg közép-európai és kínai tapasztalatait a világrendszerváltás jelenlegi folyamatai kapcsán.