️Sajnos Magyar Péter megjelenése óta az ellenzéki nyilvánosságban már egyáltalán nem számít a valóság. Egy alternatív világot építettek ki, amelyben Magyar Péter segítségére van a teljes balliberális sajtó.

Így hiába voltak kétszer annyian a Békemeneten, mint a Tisza rendezvényén, ők homályos fotókra és az ELTE balliberális szociológusainak teljesen hamis számításaira hivatkozva lazán azt állítják, hogy százezrek voltak a rendezvényen.

Ugyanez a helyzet a légtérzár ügyében is. Magyar Péter azt állította, hogy miatta zárták le ideiglenesen a légteret október 23-án, holott ez nem igaz: valójában a Gripenek repülése miatt kellett néhány órára elrendelni a repülési tilalmat.

Ezért nem készült például drónfelvétel, csak felszíni videó a Békemenetről a csurig megtelt Kossuth téren és az Alkotmány utcán, hiszen amikor már ott volt a tömeg, akkor már érvényben volt a légtérzár.

Mi az a digitális szuverenitás? Mik a mai közösségi média trendek? Miért ér el sokkal nagyobb nézettséget egy fiatal gamer, mint egy nagymúltú TV csatorna Politikailag mit ér egy like? Hiába valaki…

️Elkezdte nyomni a tiszás sajtó, hogy biztosan lesz sorkötelezettség, viszik katonának a magyar fiatalokat. Nem hagyjuk!!

Ha a balos főszerkesztő mondja, akkor tényleg nagy lehetett a baj.

Már a fulltiszás, balos Népszava főszerkesztője szerint is unalmas volt Magyar Peti beszéde.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média