️Elkezdte nyomni a tiszás sajtó, hogy biztosan lesz sorkötelezettség, viszik katonának a magyar fiatalokat. Nem hagyjuk!!

️
Egy történet, ami velünk nőtt fel… 
2019-ben egy rendhagyó, szívet melengető lánykéréssel kezdődött minden.
A videót, ahol Barkóczi István őrmester térdre ereszkedett szerelme, Alexandra előtt, milliók látták – és együtt örültünk az igennek.
👶 Aztán jött 2020, és megszületett Levente, a kis rendőrpalánta, aki azonnal elrabolta mindenki szívét. Majd 2022-ben megérkezett Milán, és a Barkóczi család újabb taggal bővült – a kisfiút már tárt karokkal várta a büszke bátyja.
És most, 2025-ben újabb csoda történt. Barkóczi István főtörzsőrmester boldogan jelentette be, hogy október 17-én megszületett harmadik gyermekük, Lívia.
👶
„Életem álma teljesült” – írta. Három gyermek, fiúk és lány vegyesen – pont, ahogy mindig is tervezte.
👸Livi igazi hercegnőként érkezett a családba, és két bátyja rögtön el is halmozta szeretettel. Levike (5) már segít a fésülésben és a babamérleg bekapcsolásában, míg Milánka (3) folyton simogatná, ölelné a kishúgát.
A testvérek kíváncsian és gondoskodó szeretettel figyelik az új családtag minden mozdulatát.
Az elmúlt években láthattuk, hogyan lett egy különleges lánykérésből egy megható, szeretettel teli családi történet.
Szívből gratulálunk és sok boldogságot kívánunk a Barkóczi családnak!
Az első két képen Líviát láthatjátok, a harmadikon Milánt, a negyediken pedig Leventét.
A lánykérést itt nézhetitek meg újra: https://www.facebook.com/watch/?v=583663568845051
/posztok.hu

️Lassan mondom, hogy Kycsy is megértse: a Gripenek miatt zárták le a légteret, nem miatta

💪🇭

Ávós sajtószabadság! 
Hányingerem van Magyar Pétertől, amikor Orbán Viktort a hazaáruló, gyilkos, gazember kommunista Kádár Jánoshoz merészeli hasonlítani. Mégis mit képzel magáról ez a senkiházi
Persze miért is…