️„Lemondtam, de a jövőben megtartjuk!” — fogalmazott Donald Trump a budapesti békecsúcs kapcsán. Ez egy mintapéldája annak a kettős kommunikációnak, ami Trump tárgyalási technikájának a része: úgy tesz, mintha borítaná az asztalt, de közben nyitva is hagyja a lehetőséget. Ugyanígy fogalmazott az orosz olajvállalatok kapcsán bevezetett szankciók ügyében: reméli, hogy azok nem maradnak sokáig érvényben, hiszen a háború rendeződik.

Hogy mi a célja az amerikai elnöknek ezzel?

Egyfelől rá akarja venni az oroszokat arra, hogy engedjenek az álláspontjukból és létrejöjjön egy kompromisszumos megállapodás a budapesti békecsúcsra, másfelől az amerikai szavazók számára akarja mutatatni otthon, hogy ő volt a kemény tárgyalófél, ő irányítja a folyamatokat, ezzel ki akarja kerülni a demokraták támadásait, miszerint puhakezű lenne Putyinnal.

Eközben természetesen zajlanak a háttérben a tárgyalások és a budapesti békecsúcs előkészítése, Szijjártó Péter tegnap az amerikai külügyminiszterrel is erről egyeztetett Washingtonban. Ők is megerősítették: a budapesti békecsúcs meg lesz tartva, csak az időpontja kérdéses.

Ez a folyamat egyébként kifejezetten a budapesti békecsúcs jelentőségét növeli, ugyanis azon a fentiek fényében biztosan lesz valamilyen — akár tűzszüneti — megállapodás, hiszen láthatóan az amerikaiaknak ez egy fontos feltétele.

Egy biztos: az elkövetkezendő napokban és hetekben sok minden fog történni és izgalmas időszak elé nézünk, én pedig minden fontos eseményről beszámolok a budapesti békecsúcshoz vezető úton!

👍🇭🇺 Reggel van de nincs mese. Indulunk, hogy odaérjünk a Békemenetre. Az idő kiváló, a hangulat már most jó és a köztéri lámpa is jó megvilágítást ad.

A tűzeset gyanús, így azt a lehető legalaposabban ki kell vizsgálni.
👉 Azt, hogy mi, vagy ki okozta a tüzet, az eredmények alapján lehet majd megítélni.

️Ezzel együtt azonban nem véletlen, hogy az…

69 évvel ezelőtt, 1956. október 23-án vette kezdetét a magyar nemzet legdicsőségesebb 12 napja! Emlékezzünk szabadságharcosainkra, emlékezzünk hőseinkre! Éljen Magyarország mindörökké!

Az én ’56-om

8 éves voltam 1990-ben, amikor mamámnál voltam az Avason. Csengettek, és – ahogy mindig – én rohantam ajtót nyitni. Egy idős, zömök bácsi állt az ajtóban, mamát kereste.
Amikor mama…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média