A lengyelek arról számoltak be, hogy orosz drónokat lőttek le, míg az oroszok szerint az ukránok „hamis zászlós” műveletet hajtottak végre, az amerikaiak hallgatnak. Öt pontban a lényeg:

1. ESZKALÁCIÓRÓL BESZÉLHETÜNK: A háború 2022-es kitörése óta ez a mostani lehet az első olyan eset, amikor egy NATO-tagállam a saját légterében közvetlenül orosz eszközökre mér csapást. Donald Tusk lengyel kormányfő 19 drónt említett.

2. DONALD TUSK A NATO-T IS ÖSSZEHÍVJA: Donald Tusk nagyszabású provokációként jellemezte a drónok berepülésétLengyelország életbe akarja léptetni a NATO 4-es cikkelyét, és hivatalos konzultációt kezdeményeznek a védelmi szövetség tagállamaival. Arról beszélt, hogy a világháború óta nem álltak ilyen közel a háborúhoz.

3. OROSZORSZÁG SZERINT AZ UKRÁNOK VOLTAK: Az orosz állami televízióban arról beszéltek, hogy ez egy „hamis zászlós” hadművelet volt, amit az ukránok hajtottak végre. A varsói orosz nagykövetség ügyvivője pedig alaptalannak nevezte a lengyelek állításait, hogy orosz drónok repültek volna be az országba. Az orosz hírügynökség arról írt, hogy a lengyel kormány semmilyen bizonyítékot nem mutatott be erre.

4. AMERIKA EGYELŐRE HALLGAT: A Fehér Ház egyelőre nem reagált az esetre. Donald Trump amerikai elnököt újságírók kérdezték erről, amikor kijött egy washingtoni étteremből, de nem reagált semmit. Marco Rubio amerikai külügyminiszter ugyanerről a vacsoráról távozva a CNN kérdésére megerősítette, hogy kapott tájékoztatást a lengyel légtérsértésről. Vélhetően még ők is elemzik a helyzetet.

5. ORBÁN VIKTOR IS MEGSZÓLALT: A többi európai országhoz hasonlóan Magyarország is teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan. A miniszterelnök szerint ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű, ezért támogatjuk Trump elnök úr békét célzó erőfeszítéseit.

Ahogy korábban írtam, miután a nyarat egyértelműen a Fidesz nyerte, Magyar Péter több manipulatív közvélemény-kutatást is rendelt, hogy ezzel igyekezzen azt a látszatot kelteni a nyilvánosságban,…

Alelnök asszony!

Ha én cégvezető lennék, nem vinném a cégem konferenciáját egy olyan szállodába, ahol a tulajdonos úgyis mint egy magyarországi politikai párt alelnöke esetleges pártelnöki utasításra…

A Magyar Szálloda Szövetség Balaton régiójának elnöke, Frosthoffer Ágnes Tisza-alelnök a facebook oldalán, videóüzenetben fakadt ki! Történt ugyanis, hogy miután Magyar Péter bejelentette, hogy…

Akkor a tények!
Ursula von der Leyen a mai beszédében összesen 69-szer beszélt Ukrajnáról vagy a háborúról.
Miközben a gazdaság vagy a versenyképesség csak 35-ször hangzott el.
Az Európát leginkább…

Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonsági főképviselője ismét olyat mondott, hogy abba beleremegett a kontinens.....

A hölgy, már bocs de eddig is egyszerű volt mint a faék, igen kevesen ismerik el a…

Kiszivárgott a Tisza atom és kiborg programja!

A Tisza elnöke most nőtt nagyot a szememben. Nem is sejtettem, hogy a párt itt tart a modern technológia területén.

Az AI vezérelte kiborg sereg a…

Poloska, ne hazudj, ne úszíts! Semmi bizonyíték nincs rá, hogy orosz drón sértette meg Lengyelország légterét! Tudom Te háború párti vagy és magyarokat küldenél a frontra, de Magyarország…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média