A beoltottak száma már 4 073 149 fő, közülük 2 077 160 fő már a második oltását is megkapta.

Nem állunk meg: most az a cél, hogy minél hamarabb elérjük az 5 milliós beoltottságot. Együtt sikerülni fog…

Új traktor és karbantartó eszközök segítik a közterületek gondozását Ecsenyben

Egy újabb közös siker, egy újabb elnyert támogatás vált valóra, amely Ecseny, Polány és Somogygeszti községek…

Csendes hétvége után.
👉A szombati napsütés kedvezett a kerti munkának. A parókia udvara sok szorgalmas kéznek köszönhetően megszépült. Helyére került minden, a virágok, a kerti kiülők, a trambulin is.…

Napló/1251: Závogyán Magdolnával, az NMI igazgatójával együtt bejártuk a Hungarikum Ligetet és a Nemzeti Művelődési Intézetet. Vendégünk volt Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal…

Ma kezdődnek az érettségik, idén is speciális biztonsági szabályokkal.
Köszönet a diákoknak, akik ilyen körülmények között is felkészültek, és tanáraiknak is, akik felkészítették őket.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média