Új traktor és karbantartó eszközök segítik a közterületek gondozását Ecsenyben

Egy újabb közös siker, egy újabb elnyert támogatás vált valóra, amely Ecseny, Polány és Somogygeszti községek önkormányzatainak egyaránt komoly segítséget jelent az utak, a vízelvezető árkok és a zöldfelületek karbantartásában.

Csendes hétvége után.
👉A szombati napsütés kedvezett a kerti munkának. A parókia udvara sok szorgalmas kéznek köszönhetően megszépült. Helyére került minden, a virágok, a kerti kiülők, a trambulin is.…

Napló/1251: Závogyán Magdolnával, az NMI igazgatójával együtt bejártuk a Hungarikum Ligetet és a Nemzeti Művelődési Intézetet. Vendégünk volt Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal…

Ma kezdődnek az érettségik, idén is speciális biztonsági szabályokkal.
Köszönet a diákoknak, akik ilyen körülmények között is felkészültek, és tanáraiknak is, akik felkészítették őket.

Ennyi.

EMBERÉLET < HATALOMVÁGY
A baloldal a rendszerváltás utáni Magyarország legundorítóbb politikai játszmáját játssza.
Az ellenzéki politikusok és a "független-…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média