Tegnap óta olyan események történnek körülöttünk, amit már generációknak nem kellett átélni. Nem ismerik a fegyverek hangját, a menekülés érzését, a kilátástalanság fenyegető súlyát. Az egy bőröndben elférő, félelem rakta ruhák, a kisgyermek kedvenc játéka és valami otthonról. Útitárs a szorongás és a kilátástalanság. Meg a félelem. Menekülés az életért. Remény a reménytelenségben. Ezeket a képeket a történelemkönyvek képei között fekete fehérben látták csak sokan. Ukrajnában háború van. Nem csupán a híradásokból, hanem a határ melletti kollégáimtól is folyamatosan kapom a híreket. Egy biztos, segíteni kell. Most csak így tudunk, de így lehet segíteni! Ha lehet, akkor kell is! Embernek maradni az embertelenségben. Ma délután egy fiatalember jelentkezett be hozzám az irodámba, fogadjam. Mikor bejött bátran, határozottan azt mondta: csináljuk! Segítségért jött, hogy segíthessen. Néhány telefon fuvarozókkal, helyi, megyei élelmiszeripari cégekkel polgármesterekkel, kérdés az ukrán-magyar határnál most is ott lévő képviselőtársamtól, hogy mire is van szükség, gyors egyeztetés a Bányász Klub Alapítvány kuratóriumának elnökével, és némiképp átszervezve a jövő hetet, minden összeállt! A Bányász Klub gyűjtőhely, a logisztika rendben. Mindenki első szóra segített.
Valamennyiőjüknek KÖSZÖNÖM!