Elnézést, de most nagyon nem fér bele, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje össze-vissza beszéljen.
A kormány újabb adócsökkentést tervez, amely a gyermektelen, átlagbért keresőket is érinti.
2021-ben a hat legnagyobb közteherből - azaz a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, az szja-ból, a járulékokból és a munkaadók által fizetendő szociális hozzájárulási adóból - kerekítve 15 600 milliárd forint folyt be, míg 2010-ben 8300 milliárd forint, vagyis tizenegy év leforgása alatt a bevétel majdnem megduplázódott, de az emelkedés nem az adók növelése miatt következett be. A kormány 2010 óta több nagy közterhet is a felére vágott, vagyis az adóbevétel megduzzadása éppen a terhek mérséklésére vezethető vissza.
2009-ben húsz százalékot tettek ki a vállalati nyereség adóterhei, ma kilenc százalék az elvonás. A munkáltatók közterhe tizenhárom éve 33,5 százalék volt, jelenleg 13 százalék. Szólt arról is, hogy a kormány 2016-ban többéves bérmegállapodást kötött a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel: ha a vállalkozások emelik alkalmazottaik fizetését, akkor a kormány csökkenti a közterheket. 2021-ben majdnem kilenc százalékkal nőttek idehaza a keresetek.
A baloldal programja újra az adóemelés: színre lépésükkel az egész adórendszer borulna, amely 2010 óta növekedési pályára állította a gazdaságot, és rengeteg pénzt hagy a gyermekes családoknál.
A személyi jövedelemadó esetében 2009-ben 36 százalék volt felső kulcs, de az alsót is 18 százalékban határozta meg az akkori törvényhozás. Ma 15 százalék itthon a személyi jövedelemadó, ami az Európai Unió egyik legalacsonyabb mértéke. Most már az egy gyermeket nevelők is érzékelhető kedvezménnyel számolhatnak, a négy- vagy többgyermekes anyákat mentesség illeti meg, és év eleje óta - az átlagbérig - a 25 évnél fiatalabbaknak nem kell az szja-val törődniük. A gyermekes családok idén adó-visszatérítést kapnak.
A Fidesz-KDNP-kormány, ha módja lesz rá, tovább halad az adócsökkentés útján. A gyerektelen, átlagbérrel rendelkezők adóterhe most még magasabb, mint az uniós átlag, ezért itt is adócsökkentéssel kell majd beavatkozni.
/posztok.hu



Fontos, mert a nemzet sorsközösség, és ahogy…
Könnyebb közlekedés!
Hétfőtől reggelente 2 emeletes KISS motorvonat közlekedik az Esztergom-Budapest vonalon.
Azért dolgozom, hogy rövidesen pedig naponta 9-szer közlekedjen a 600 férőhelyes
modern,…