Ez most hosszú lesz…. s talán még áthallásos is…. És ugyan sok idézettel írom e sorokat, de most vegye le mindenki a könyvespolcáról Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger című elévülhetetlen írását… ajánlom

7 Ideje van a szaggatásnak,
és ideje van a megvarrásnak;
ideje van a hallgatásnak,
és ideje van a szólásnak.
(Prédikátorok könyve)

Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.

Mi pedig lépcsőt fogunk építeni. Először azonban távolabb lépünk a problémától, ami adott, és higgadtan, nyugodtan. Várunk. Figyelünk. Néha elemzünk, néha csak hagyjuk, hogy fájjon. De ez nem érzelmi kérdés.

Ha távolabb lépünk időben és térben is attól, amit nem értünk, megnyílik egy olyan látószög is, ami megmutatja azt is, ami közelről nem látszik. Így közelebb visz a megoldáshoz. És kell a csend is, az áldott csend, ami nem üres, hanem a lényeg szól belőle.

Április 12-én egy új többség erős felhatalmazást adott. Ezt tudomásul vettük.
Ezzel lezárult valami. Valami, ami egyébként sok értékkel és eredménnyel hozzáadott közösségeinkhez.

Tizenhat évig szolgálhattam a választókerületet, egy közösséget. Először harmincegy, majd negyvenegy települést. Ez a választás nem a teljesítményről szólt az egyéni képviselők tekintetében sem itt, sem országosan. Ezért én most azt nézem, amit, ha mindenki hátrébb lépve tekint az elmúlt esztendőkre, nem vitathat el, függetlenül a pártszimpátiától. Én most azt nézem, amit közös elképzelésekkel, tervekkel, akarásokkal, de leginkább közös erővel és munkával elértünk. Lehet - sőt biztosan - nem mindent. De gyakran szoktam Jókaitól ezt a mondatot idézni: „Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.”
Maradt feladat bőven. Őszintén kívánom a településvezetőknek, hogy ugyanolyan eredményesen ostromolják a térség új képviselőjét, mint engem.

Neki pedig kívánom, hogy több valódi együttműködés és kevesebb képmutatás legyen osztályrésze munkája során. Az elmúlt néhány nap – az a bizonyos időbéli távolság – ezeket már megmutatta, ugyan meglepetés senki esetében nem ért.
Ért az a kritika, hogy arrogáns voltam. Hát nem, csak tiszteltem mindenkit annyira, hogy voltam annyira őszinte, és akkor is az igazat mondtam, amikor nem azt akarták hallani. És bizony mertem és tudtam nemet mondani, amikor igent akartak hallani.

Kívánom, hogy amikor a kormányzati többség súlya és felelőssége mentén, a meghozott döntések után a helyi népszerűsége kopik, méltósággal viselje. Méltósággal akkor is, ha nehéz. Mert az lesz, nehéz lesz akkor is, ha valóban a legjobb szándék és akarat vezeti. Azt is, hogy a hirtelen jött népszerűség öröme ne homályosítsa el a látását. A gyorsan jött siker legalább olyan teher, mint a sikertelenség. Azt is kívánom, hogy kiskorú gyermekeit és családját ne érjék személyeskedő, a munkájával nem összefüggő támadások és megaláztatások, provokáció. Ez fájt, és fáj az embernek a legjobban.

Magam részéről köszönetet mondok, és mérhetetlen hálával gondolok vissza az elmúlt másfél évtizedre. Köszönettel és hálával, mert sokat tanultam. Sokak tényleg őszinte támogatása és barátsága kísért az úton. Most, amikor ezeket a sorokat írom is érkeznek – nem a hivatalos világból - ilyen telefonok és üzenetek.
Azért is hálás vagyok, hogy nagyformátumú és nagy tudású emberekkel dolgozhattam a parlamentben és a kormányzatban is. Azért is hálás vagyok, mert az politika világában leltem barátokra is. A hamis barátok, a hízelgők már máshol teszik ugyanezt. Lelkük rajta. A kárörvendők öröme, a gyűlölködés pedig egy idő után azoknak árt leginkább, akik most ebben örömüket lelik. Az irigység pedig a középszerűek vallása.

Azért is, mert a nehéz pillanatok nem megtörtek, hanem megtanítottak újra és újra felállni.

A magam részéről ez sem búcsú most. Sokkal inkább köszönet. Sokkal inkább hála és köszönet azoknak, akik támogatnak minket, akik ránk szavaztak, akik munkájukkal az én munkámat segítették. Köszönet annak a több száz önkéntesnek, aktivistának, akik kampányról kampányra mentek, és dolgoztak. Köszönet a közvetlen munkatársaimnak.

Ez nem valaminek a vége, hanem egy új út kezdete. Tartozom azoknak, akik a választásokon rám és közösségemre szavaztak, a segítőinknek, hogy ne hagyjam őket magukra, ne hagyjam őket cserben.

A hűség döntés kérdése. Más úton és más módon, formában, de ezt a közösséget akarom, és ezt a közösséget fogom szolgálni ezután is. Nem lennék soha képes cserben hagyni, elárulni – pont úgy, mint a családomat sem.

És ideje van a szembenézésnek is, de nem úgy, hogy a világ fele hirtelen megvilágosodásunkban minden rossz volt, és hát mi megmondtuk, csak nem tettünk semmit. Ideje van az önvizsgálatnak, és szükség is van rá, mert most már csak azokkal tudunk tovább menni, akik a viharban is számíthattunk, nem csupán a jó szélben. És ehhez bizony meg kell tudnunk bocsájtani magunknak és egymásnak is, és ehhez erő kell, nagy erő.

Közösségünknek meg kell újulnia, a közös munkánk eredményeiért továbbra is ki kell állnunk, azok ellen a javaslatok ellen pedig, amelyek ártanak, rombolnak és veszélyeztetik a közösségeinket, fel kell szólalnunk.

A politikai közösségünk, a politikai szervezetünk képes a megújulásra – többször megtette már ezt -, és meg is kell újulnia. Dolgoznunk kell azokért, akik az általunk kínált biztos utat választották, bíztak és bíznak bennünk. És azokért is, akiket érzelmei most elvittek, és úgy látták, a másik út a jobb. Ha mégsem, akkor nekünk szólnunk kell újra meg újra.

Hiszek abban, hogy a nehéz időkben bátorságra, nyugalomra és kitartásra van szükség. De leginkább összetartásra és arra, hogy együtt maradjunk. Hiszek abban, hogy az értékalapú közösségeket nem lehet szétverni sem belülről, sem kívülről. Hiszek abban, hogy mi nem csak kollégák voltunk és vagyunk, hanem van egy közös szenvedélyünk, Magyarország. Hiszem azt is, semmi sem véletlen. Azt is, hogy semmi sem cél nélküli.

Hiszek abban is, hogy a most a hallgatás ideje van és nem a vádé, legfeljebb az önvádé. Hiszek abban, hogy a megbocsájtás erő, a vád gyengeség. Hiszem, hogy a bizalom – a belső bizalom – nem a mások hibáztatásán épül újra, hanem az őszinte szavakon. Hiszem, hogy közösségünk egy nagy család, ahol ugyan vannak viták és kérdőjelek, de ezeket nekünk közösen kell megoldanunk, attól, hogy a fájdalmunkat világgá kürtöljük, nem oldódnak meg, viszont gyengítik az erőnket a megoldásra. Az önvizsgálat ideje van külön-külön és együtt is.

Fides montes transmovere potest… Minket a Fidesz hozott össze, minket a fides (hűség) tart meg. De az megtart! Hűség hazához, hűség egymáshoz. És ez a hűség kötelez.

És nem, most nem az a kérdés, hogy vele vagy nélküle, most az a kérdés, hogy együtt vagy sehogy. A válaszom: együtt. De a szöveg értelmét nem csupán az írásjelek – pont vagy vessző - adják, sokkal inkább a hangsúlyok.

7 Ideje van a szaggatásnak,
és ideje van a megvarrásnak;
ideje van a hallgatásnak,
és ideje van a szólásnak.
(Prédikátorok könyve)

Ezt pedig újra és újra, amikor azt hisszük, hogy valami összetört:

Wass Albert:
Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Bajorerdő, 1948.