Pham Minh Chinh, Vietnám miniszterelnöke Budapesten

Együttműködünk a kultúra területén is!

A kormány az európai gyakorlatot alapul véve korábban úgy döntött, hogy az orvosbérek 37 százalékában határozza meg a szakápolói kereseteket. Ennek eléréséhez még húsz százalékos emelésre van szükség,…

Tegnapelőtt volt a csípős ételek napja. Ma este értem rá egy mexikói leves elkészítésére.
Chorizo helyett szatmári kolbász, a jalapeñot hegyes erős váltotta ki, a cigánypetrezselyem-szórás viszont…

Zalaegerszeg ezer szállal szövődik Magyarország történelmébe. Nemzetünk olyan iránymutató alakjai kötődnek ide, mint Mindszenty József bíboros vagy Deák Ferenc, hazánk első igazságügy minisztere.

️Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnökének nyilatkozata:

Ismét elgurult a dollárbaloldal gyógyszere az Európai Parlamentben.

️ Most éppen a momentumos Cseh Katalinnal az élen a demokratikus…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média