Szóljanak a harangok, teremtsünk hagyományt!

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felekezettől függetlenül felhívja a Kárpát-medence egyházközségeit és gyülekezeteit, hogy 2021-ben is harangozással és imával emlékezzenek a trianoni békediktátum évfordulójára.

A harangszó az imádságra hív, örömöt, győzelmet ünnepel, veszélyre figyelmeztet vagy halottat búcsúztat. Az élet jele, a megmaradás bizonyítéka.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége ezért Trianon 100. évfordulójára közzétett felhívásának sikerén felbuzdulva arra kéri a Kárpát-medence magyar vallási közösségeit, hogy az elkezdett hagyományt folytatva minden év június 4-én 16.30-kor húzzák meg a harangokat és mondjanak el egy Miatyánkot a magyar nemzet egységéért és a keresztény hit védelméért.

Bízunk benne, hogy a keresztény hit és a nemzeti összetartozás erősítését sokan fontosnak tartják, és csatlakoznak kezdeményezésünkhöz. Idén is várjuk a harangozásban résztvevők visszajelzését. További információ a KÉSZ honlapján található.

Budapest, 2021. május 18.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

MINDEN RAJZÉRT JÁRT EGY HAMBURGER️👏🚑
Mentőkről készült gyermekrajzokért ajánlott fel ajándék hamburgereket az óbudai American Burger & Steak Houseétterem. A felhívásuk szerint „Köszönet a hősöknek”…

Megjelent a Katasztrófavédelem magazin májusi száma

Megismerhetitek Glüch Szabolcs tűzoltó törzsőrmester történetét, aki nagy akarattal és komoly életmódváltással nem mindennapi átalakuláson ment át.…

Kapcsold be a hangot!

Karácsony angol állásinterjún járt.

Nem ment jól... :D

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média