A Nemzeti Tömörülés elnöke ezt kedden este jelentette be, néhány órával azután, hogy ugyan a párizsi fellebbviteli bíróság bűnösnek találta az európai

️ A Nemzeti Tömörülés elnöke ezt kedden este jelentette be, néhány órával azután, hogy ugyan a párizsi fellebbviteli bíróság bűnösnek találta az európai parlamenti juttatások törvénytelen felhasználása miatt indított perben, de hatályon kívül helyezte közhivatal viseléstől való eltiltását.

Hír TV️Ma hajnalban Szakács István házánál hét rendőr jelent meg, majd az egyenruhások magukkal vitték a jobboldali influenszert...Egy facebook poszt miatt...

Egy olyan országba fogunk hazatérni a nyaralásból, ahol olyanokat is elvisznek már, akik elmondták, hogy mi fog szerintük történni akkor, ha a hatóságok meghoznak egy bizonyos döntést. Nem kell…

Ez messze nem pártpolitika. Így, két hónappal a kormányváltás után már bizton kimondható: ez diktatúraépítés. Pártállástól függetlenül ébredjetek már fel: Ma mi, holnap ti.

Aki ma tapsol, mert „végre…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média