️ 🤝 A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió és az Arab-öböl külügyminisztereinek közös tanácskozására utazott.
Október 6, emlékezzünk hálával az aradi vértanúkra!
️
️
️
BOTRÁNY: a Tiszás Aranyosi Péter sértegette majd MEGTÁMADTA a riportert, aki a korábban tetves c!gá#yozó, sor
ről fantáziáló humoristát próbálta kérdezni… ez már szeretetország? @lelkes rajongók
️ Peti újra beégett, Takács Péter tette a helyére.
A történethez tartozik, hogy a magyar EP-képviselők nem fizetnek magyar SZJA-t.
Így Petike azon felül, hogy hazudik még csak adót sem fizet.
A vulgaritás győzelme a baloldalon.
Kölcsey forog a sírjában, és igaza is van.
Gyomorforgató, amit a Puzsér által fémjelzett tüntetésen hallhattunk.
️RÓZSIKA NÉNI, AZ ELSŐ NŐI MENTŐÁPOLÓ
️
️Sokan úgy tudtuk, hogy az Országos Mentőszolgálatnál 2017 óta dolgozhatnak nők is mentőápolóként és gépkocsivezetőként, szakítva az addigi szabályokkal, mi…
Nemzetközi rendőrlovas verseny a Nemzeti Vágtán!
A Készenléti Rendőrség szervezésében idén nyolc ország rendőrei és csendőrei mérték össze tudásukat a Hősök terén, köztük magyar, szlovák, cseh, román,…
„Hiába állunk az igazságosság és jogszerűség talaján, nem számíthatunk méltányosságra, csak saját magunkra.”
- mondtam a fiamnak, mikor egy mondatában csak a kötőszó nem volt trágárság, hogy helyes, még ellenzéki tüntetésen is felléphetsz a végén
- prüszkölte elegánsan a taxisom.