Nemzetközi rendőrlovas verseny a Nemzeti Vágtán!
A Készenléti Rendőrség szervezésében idén nyolc ország rendőrei és csendőrei mérték össze tudásukat a Hősök terén, köztük magyar, szlovák, cseh, román,…
️RÓZSIKA NÉNI, AZ ELSŐ NŐI MENTŐÁPOLÓ
️
️Sokan úgy tudtuk, hogy az Országos Mentőszolgálatnál 2017 óta dolgozhatnak nők is mentőápolóként és gépkocsivezetőként, szakítva az addigi szabályokkal, mi szerint hölgyek csupán orvosként és mentőtisztként teljesíthettek szolgálatot a prehospitális ellátásban.
Néhány hónappal ezelőtt azonban egy különleges történet rávilágított tévedésünkre. A jelenleg 92 éves Zabó Jánosnével, aki elmesélte, hogy 1951-ben, vagyis 74(!) évvel ezelőtt 4 bajtársnőjével együtt részt vett egy mentőápolókat képző programon és három évig dolgozhatott a Mentőszolgálat kivonuló ápolójaként. Rózsika néni beleszeretett az életmentő hivatásba, 1954-ben azonban eltörölték a programot, az addigra 20 főre emelkedett bajtársnői közösséget pedig más egészségügyi munkakörbe vezényelték, annak ellenére, hogy a bajtársnők helytállása semmiben sem tért el férfi kollegáikétól.
🙏 Köszönjük úttörő és áldozatos munkájukat!
Nemzetközi rendőrlovas verseny a Nemzeti Vágtán!
A Készenléti Rendőrség szervezésében idén nyolc ország rendőrei és csendőrei mérték össze tudásukat a Hősök terén, köztük magyar, szlovák, cseh, román,…
„Hiába állunk az igazságosság és jogszerűség talaján, nem számíthatunk méltányosságra, csak saját magunkra.”
- mondtam a fiamnak, mikor egy mondatában csak a kötőszó nem volt trágárság, hogy helyes, még ellenzéki tüntetésen is felléphetsz a végén
- prüszkölte elegánsan a taxisom.
és a füvet sem taposták le 
Szerintem egyértelmű.
HA!
Most döbbent rá…
Zombik Németországban?
️
️
️
"Itt is Tóni bácsi volt a ceremóniamester – 1958. június 17-én ő…