Hálózatok egykor és most – elindult Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozata a PS-en! Az első, bevezető rész után most Parvus következik. Ő volt az a viszonylag kevéssé ismert felforgató, aki összeállított egy olyan akciótervet, amivel a németek le tudták győzni az orosz ...

Miközben legtöbbünk gondolatai és mindennapjai a NEK körül forogtak (és még mindig ott forognak, hiszen a Szentatya már meg is érkezett Budapestre), elfelejtettem megosztani, hogy fontos állomáshoz érkeztem: lehetőséget kaptam arra, hogy szeptembertől egy sorozatot indítsak a Pesti Srácokon. Rövid, ismeretterjesztő publicisztikákat fogok közzétenni, ami néha szándékoltan kicsit provokatív hangvételű lesz. Új nézőpontokat, kérdéseket szeretnék bedobni az állóvízbe, tudva, hogy nem birtoklom a bölcsek kövét, így szó sincs az igazság kinyilatkoztatásáról, csak felvillantanék néhány epizódot a kommunizmus történetéből, amely azt sugallja, hogy még mindig nem értjük, mi is történt velünk az elmúlt évszázadban. Hangsúlyozom: megérteni így sem fogjuk, de gondolkodni, hipotéziseket felállítani nemcsak lehet, de kell is. Szombatonként jönnek a cikkek, az első kettő már meg is jelent:
https://pestisracok.hu/a-hideghaboru-gyoztese-nem-amerika-hanem-a-globalis-penzelit-volt-elindult-borvendeg-zsuzsanna-megdobbento-sorozata-a-ps-en/

https://pestisracok.hu/borvendeg-zsuzsanna-sorozata-a-felforgatok-arckepcsarnoka-az-elfelejtett-parvus-avagy-utmutato-a-bolsevizmushoz/

A kutya az ember legjobb barátja, a rendőrnek pedig hű társa.

Állatvédelmi programot szerveztek Dunakeszi kutyás strandján. Az érdeklődők megismerkedhettek kábítószerkereső, nyomkövető négylábú…

ÉLŐ - Budapest gazdátlan

Téma: Karácsony Gergely már kizárólag az országos választási kampánnyal van elfoglalva, még rendkívüli Fővárosi Közgyűlést is csupán azért hívott össze szeptember elsejére,…

️Ne hülyüljünk meg teljesen!
☝️NEM KELL MINDEN NAP FÜRDENI, ZUHANYOZNI Erről olvashattunk a héten az ultrahaladó 444-en.

Hosszan fejtegetik, hogy nyugati “sztárok” és influenszerek egy ideje már csak…

Tóth Gabival példát akar statuálni a baloldal, ezzel is elérve, hogy senki ne merje felvállalni az identitását, ha az nemzeti vagy keresztény.

Valójában erről szól minden celebritás és…

👉Mivel vádolnak a GLOBALISTÁK, amikor mi PATRIÓTÁK kijelentjük, hogy nem kérünk migránsokat, LMBTQ és homoszexuális-propagandát, gendert, nemátalakítást és hasonló jellegű egyéb elmebajt?
👇👇👇
‼️…

Karácsony Gergelynek már van egy kis notesze, amibe azt írja össze, hogy kikkel dolgozna együtt a következő, általa vezetett kormányban. Vajon az ő nevüket le tudja írni helyesen?

A baloldal ajánlásgyűjtése még egy nagyobb vidéki várost is alig tudott megmozgatni. Látszik, hogy totális csőd. Ezzel szemben egyre többen írják alá a Gyurcsány és Karácsony ellen indított petíciót.…

Horn Gábor elárulta, Soros embereinek privatizálnák ki a magyar oktatást!

„A 2022 utáni kormánynak olyan szakemberekre és alapítványokra kell bíznia oktatáspolitikájának vonatkozó aspektusait (…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média