A kutya az ember legjobb barátja, a rendőrnek pedig hű társa.

Állatvédelmi programot szerveztek Dunakeszi kutyás strandján. Az érdeklődők megismerkedhettek kábítószerkereső, nyomkövető négylábú kollégáinkkal, és a Dunakeszi Civilek az állatokért csoport munkájával. A program az állatvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet.

Amíg a kutyusuk a folyóban fürdőztek, a gyerekek és felnőttek hasznos információkat hallhattak bűnmegelőzési kollégáinktól a felelős állattartás szabályairól, a gondoskodás, a tudatosság fontosságáról, valamint felvilágosítást kaptak az állatkínzás, mint bűncselekmény jogi következményeiről.

ÉLŐ - Budapest gazdátlan

Téma: Karácsony Gergely már kizárólag az országos választási kampánnyal van elfoglalva, még rendkívüli Fővárosi Közgyűlést is csupán azért hívott össze szeptember elsejére,…

️Ne hülyüljünk meg teljesen!
☝️NEM KELL MINDEN NAP FÜRDENI, ZUHANYOZNI Erről olvashattunk a héten az ultrahaladó 444-en.

Hosszan fejtegetik, hogy nyugati “sztárok” és influenszerek egy ideje már csak…

Tóth Gabival példát akar statuálni a baloldal, ezzel is elérve, hogy senki ne merje felvállalni az identitását, ha az nemzeti vagy keresztény.

Valójában erről szól minden celebritás és…

👉Mivel vádolnak a GLOBALISTÁK, amikor mi PATRIÓTÁK kijelentjük, hogy nem kérünk migránsokat, LMBTQ és homoszexuális-propagandát, gendert, nemátalakítást és hasonló jellegű egyéb elmebajt?
👇👇👇
‼️…

Karácsony Gergelynek már van egy kis notesze, amibe azt írja össze, hogy kikkel dolgozna együtt a következő, általa vezetett kormányban. Vajon az ő nevüket le tudja írni helyesen?

A baloldal ajánlásgyűjtése még egy nagyobb vidéki várost is alig tudott megmozgatni. Látszik, hogy totális csőd. Ezzel szemben egyre többen írják alá a Gyurcsány és Karácsony ellen indított petíciót.…

Horn Gábor elárulta, Soros embereinek privatizálnák ki a magyar oktatást!

„A 2022 utáni kormánynak olyan szakemberekre és alapítványokra kell bíznia oktatáspolitikájának vonatkozó aspektusait (…

Rád érvényesek a szabályok, de a kiváltságos szocialista pártelitre nem. Neked a diplomához kell a nyelvvizsga, de Karácsony még adjunktus is lehetett nyelvvizsga nélkül, csupán egy kis szocialista…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média