Értékelés és szelekció (igazságosság) vs. egyenlőség…

Amikor kicsik voltak a gyerekeim, feltettem nekik ezt a kérdést: mit szólnátok ahhoz, ha az egyenlőség nevében a következő matekdolgozatnál úgy osztályozna a tanár, hogy kiszámolná az osztályátlagot és mindenkinek ezt az átlagot írná be érdemjegyként a naplóba. Aki sokat tanult és készült a dolgozatra és megírta hibátlanra a feladatsort csak hármast kapna ugyan, de az a diák, aki egyetlen kósza pillanatot sem töltött tanulással, viszont remekül elszórakozott a Minecrafttal, szintén hármast kapna annak ellenére, hogy egyetlen feladathoz sem tudott hozzákezdeni. Lehet, hogy már nem érdemjegy volna a neve és csalódott lenne egy kicsit az, aki ötös helyett csak hármast kapott, de legalább eltöltené lelkét az öröm, hogy az egyenlőség nevében győzött az elfogadás és szolidaritás, ugye? (Ez egy jól ismert egyetemi kísérlet egyébként a kommunizmus ellentmondásainak érzékeltetésére.)

Az a helyzet, hogy a még éppen nyiladozó értelmükkel is azonnal felfogták a problémát – vajon a magyar társadalom egy jelentős része, hogy dőlhet be ekkora hazugságnak? A gyerekeimnek nemcsak az igazságérzete lobbant fel, de még azt is egyből átlátták, hogy ennek nem az lenne a következménye, hogy a következő dolgozatra többen készülnének fel, hanem pont az ellenkezője. Abban a pillanatban, amikor a liberális „társadalommérnökösködés” belép az iskolák kapuján, megkezdődik egy soha nem látott kontraszelekció, ugyanis a követelmények és ezáltal a tudásszint brutális csökkenését azok fogják csak elszenvedni, akiknek nincs lehetősége a rendszert kijátszani. A társadalom felső rétege nem fogja hagyni, hogy gyermekeik belesüppedjenek a teljes elbutulásba, el fogják őket vinni nagyon drága magániskolákba, ahol át fogják adni nekik a lexikális tudásnak azt a szintjét, ami egyébként a kritikai gondolkodás elsajátításához is elengedhetetlen. (Ez a másik agyrém: kritikus gondolkodás lexikális tudás nélkül? Ezt mégis hogyan kell elképzelni?)

Ez a liberális oktatáspolitika úgy fog szegregálni, hogy nem a tehetség és a szorgalom, hanem a szülők anyagi helyzete fogja kiszelektálni a jövő gazdasági, politikai és kulturális elitjét. A felső középréteg alatt tengődő milliók gyerekei pedig beleragadnak a teljes kiszolgáltatottság és kilátástalanság mocsarába, hiszen esélyük sem lesz a képességeik szerint felemelkedni. De legalább elmondhatják majd, hogy nem stresszelte őket egyetlen pillanatra sem az iskola, hogy gyönyörű gyermekkoruk volt. Vagy várjunk csak? Az iskolának talán az is a feladata lenne, hogy felkészítse a fiatalokat a munkaerőpiacra való belépésre, én pedig még nem láttam olyan munkahelyet, ahol ne lett volna határidő, számonkérés, felelősségvállalás és az ezzel járó stressz…