Bevallom, megnyugodtam. Gyurcsány Ferencből lehet még miniszterelnök.
Hajrá, Tamás! (Hogy liberálisok is megértsék: Je suis Gaudi-Nagy Tamás.)
"Mindezek alapján egyértelmű, hogy a kényszerítő és besározó szándékkal május 19-én tartott sajtótájékoztatójával, továbbá az azt megelőző, majd azt követő, nekem címzett nyilvános közléseivel Magyar Péter miniszterelnök jogtalan hátrányokozás célzatával, hivatali helyzetével visszaélve teljesen alaptalanul sértette meg jó hírnevemet és követett el sérelmemre több súlyos bűncselekményt: a Btk. 195. §-ába ütköző és aszerint minősülő kényszerítés bűntette, Btk. 219. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés szerint minősülő hivatalos személyként elkövetett, személyes adattal visszaélés bűntette, Btk. 305. §-ába ütköző és a c) pont szerint minősülő hivatali visszaélés bűntette). Mindezért kemény büntetőjogi és polgári jogi elégtételt fogok venni rajta rövidesen, a megfelelő eljárások megindításával. Ennek érdekében felvettem a kapcsolatot a velem szolidáris dr. Schiffer András ügyvéd kollégával, egykori egyetemi évfolyamtársammal és egykori országgyűlési képviselőtársammal. Az elégtételi eljárásokról tájékoztatni fogom a közvéleményt."
/posztok.hu



Legtöbben a gólokat várják. A szervezők inkább a milliárdokat számolják.
A ma kezdődő 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél nagyobb bevételt hozhat a sportág számára. 
️ TV2 Mokka, pár perc és kezdünk!


Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről.