Őrült feszített a tempó itt Strasbourgban, kora reggeltől késő estig szinte egy perc megállás nincs. Ma már túl vagyok az első felszólalásomon, hamarosan jön a következő, de még a tegnapit sem osztottam meg Önökkel. Tegnap napirendre került a gázai konfliktus az EP-ben. A következő egyperces felszólalást tettem:

"Akárcsak az orosz–ukrán háborúban, a gázai konfliktusban is azonnali tűzszünetre, majd békére van szükség! A tavaly októberi véres Hamasz támadás óta az áldozatok száma már megközelíti az 50 000-et, elsöprő többségük palesztin civil, sok nő és gyermek. Nem vonjuk kétségbe Izrael jogát az önvédelemre, de a gázai megszállás és a megtorló katonai akciók során végzett izraeli népirtás semmilyen önvédelmi joggal nem magyarázható. Nem kímélik a kulturális örökséget, földig rombolják a kórházakat és iskolákat is. Miközben az ukrán-orosz konfliktust szinte élőben közvetíti a nyugati média, a palesztin civilek szenvedéseinek a töredékét sem mutatja meg. Pedig az emberi jogok és az emberi élet védelme bőrszíntől, vallástól és származástól függetlenül mindenkit megilletnek. Izrael évtizedek óta megsérti a nemzetközi jogot és az emberi jogi egyezményeket. Kétállami megoldás helyett háborút folytat az önrendelkezéséért küzdő palesztin néppel. Felszólítjuk az Európai Unió felelős szerveit és az ENSZ-t, hogy vetessenek véget a mészárlásnak és lépjenek fel a béke érdekében."

Mindenki ott van a gátakon. Vízügy, katasztrófavédelem, katonák, rendőrök, önkéntesek. Mindenki a helyén.

Hatalmas a feladat, de nem ez az első árvizünk.

Magyarország megcsinálja!

A Magyar Honvédség 12 helyszínen van jelen: Mosonmagyaróvár, Neszmély, Esztergom, Pilismarót, Szob, Zebegény, Kismaros, Verőce, Vác, Dunabogdány, Leányfalu, Szentendre és Budakalász.

A védekezés…

Ma hajnalban belépett az országba az árhullám legmagasabb vízszintje, így megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza, de az összes védművünk állja a próbát.

Magyarország meg fogja csinálni!

Az adófelajánlások alapján megrendült az emberek bizalma a külföldről finanszírozott NGO-kban

Bár a „baloldali civil egyesületek, alapítványok” –külföldről, főként Soros György által finanszírozott…

Vannak országok, amelyek elementáris fontosságú szerepet játszanak a migráció féken tartásában és a krízisek továbbterjedésének megelőzésében a Közel-Keleten.

Egyiptom egy ilyen ország. Egy olyan…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média