Gábor megelőzött. Azért ültem le a gép elé, hogy megköszönjem MINDENKINEK, hogy a Vörös polip elkészült és útjára indult. De amint belépek a fészre, látom ám, hogy Gábor már mindent leírt előttem, sőt feltette azt a kérdést is, amit én is meg szerettem volna kérdezni: kinek mi tetszett a legjobban? Még az a szerencse, hogy remek munkamegosztásban dolgozunk, mindenfajta rivalizálás nélkül, úgyhogy örömmel veszem, hogy ezt a munkát is elvégezte helyettem. (Forgatás közben az igazán hosszú szövegrészeknél megváltásként éltem meg, ha átkerült hozzá néhány mondat...)

Így nekem ezúttal más feladatom nem maradt, mint válaszolni Gábor kérdésére. A kedvenc jelenetem, amikor a fiatal nyomozó bizalmasan az ezredes elvtárshoz hajol és kimondja teljes hökkedelemmel, hogy Hoffmann egy NÁCI. Incze József reakciója zseniális! Imádom az arcát és a hanglejtését, ahogy megismétli ezt a szót.

De hogy én is mondjak valami újat, megosztok egy kulisszatitkot. A bevezető jelenet, amikor bemutatkozunk Gáborral, na az volt az egyik leggyilkosabb rész. Azt a néhány másodpercet legalább két órán keresztül forgattuk, negyven fokos hőségben. A lépcső, ahonnan indulok rácsos volt, a cipőm sarka belesüllyedt. (Gyors átépítésre volt szükség a helyzet megoldására.) Az út, amin végig kellett mennem magassarkúban, tele volt kátyúkkal, hiányzó burkolattal, de nem nézhettem a lábam elé, a kamerát kellett figyelnem, amely szintén mozgásban volt, úgyhogy vagy én tűntem el egy-egy gödörben, vagy a kép nem volt éles. És aztán amikor végre sikerült minden és elértünk Gáborhoz, ő már nem gondolta, hogy ebből lehet valami, ezért poénra vette a dolgot és kissé elbohóckodta a belépését. Kezdhettünk mindent elölről...

Ti milyennek láttátok a Vörös polip első részét? Ha volt, melyik a kedvenc jelenetetek?

Nekem a kedvenc jelenetem az utolsó, amikor az Incze József által játszott főtiszt kiosztja a nyomozni próbáló beosztottat. Incze zseniális színész, ahogyan hozzávágja, hogy „te levelet írtál Kádár elvtársnak?”, abban minden benne van. „Te buzgó kis fa§§!" - mondja cinikusan.

A szegény, naív beosztott azt hitte, egy tisztességes világban megjutalmazzák majd azért, mert leleplez egy ex-náci, nyugatnémet „kémet”. De ez a Magyar Népköztársaság, a Vörös polip világa, ahol minden csak máz és ámítás.

De ez a kettőség tulajdonképpen a sorozatra is igaz, mert láttok minket, engem és Zsuzsát és a remek színészeket, de azokat természetszerűleg nem láthatjátok, akik rengeteg, talán még nálunk is több munkát fektettek a szervezésbe, a forgatásba, majd a vágásba. A rendező, az operatőrök, a különböző technikusok és munkatársak, kellékesek és öltöztetők, sminkesek, fodrászok és szerkesztők, a vágó, a grafikus, a díszlet-munkások sajnos vagy nem sajnos, de „láthatatlanul” dolgoznak.

De ők már akkor is ott voltak, amikor mi megérkeztünk a forgatásra, és azután is ott maradtak, hogy mi hazamehettünk.

Köszönet nekik!

Valamint hatalmas köszönet Bán Jánosnak, aki kitalálta és végigvitte ezt a sorozatot. Engem is ő vitt az M5-höz, és a remek játékfilmes jelenetek nagyrészét is ő építette fel, az ő dramaturgiai, írói teljesítménye miatt működnek. Incze is az »ő hangján« szólalt meg, ettől lett természetes, működő a jelenet.

Remek, profi stábbal dolgoztunk, és az az igazság, hogy részről-részre egyre jobban belejöttünk mi is. Reméljük, ez ki is derül. Nem vagyunk profi műsorvezetők, legalábbis nem ez a fő profilunk, de valamennyire belerázódtunk.

Szóval, mit szóltatok a Vörös poliphoz?

néztem ezt a Paizs Miklós, vagyis Sickratman-féle beszélgetést és tökre elszomorodtam. tetszik vagy sem, Sickratman annak idején igenis tudott szórakoztató lenni, az első Belga album szerintem…

ha a bolsi sajtó nem volna, tényleg ki kellene találni, olyan csodálatos elegyét adja a hazugsággal vegyes tájékozatlanságnak.

️ itt van egy általuk ajnározott film, ami szerintük csodálatos látlelet…

Országszerte szirénapróba lesz november 6-án, hétfőn

Hétfőn délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül sor. Ebben az…

️Ez történik ha engedünk a brüsszeli bürokratáknak és beengedjük a migránsokat!
Számos európai ország már megtapasztala milyen “hálásak” az újdonsült honfitársaik!
Lövöldözések, robbantások és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média