Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese németországi látogatása során részt vett a Berlinben megtartott Joint Working Group értekezleten, ahol német partnereivel…
Tegnap én is láttam a filmet, ott voltam a sajtóvetítésen. Kíváncsian vártam a reakciókat, de azért nagyjából sejtettem, hogy ez a film kiveri a biztosítékot. Kifejezetten jó mozi lett, minden pillanatát élveztem. Mítoszt épít Antall József köré? Igen, valóban kevéssé árnyalt az ő figurája. De kérdem én: csak Göncz Árpád köré lehet mítoszt építeni? Történelmileg igencsak hitelesre sikeredett alkotást láttunk. Persze egy filmben sűrítve kell bemutatni az eseményeket, de ez a történelmi hitelességéből nem vesz el semmit. Mondjuk az előbb olvastam az egyik portálon, hogy majd biztos jönnek a történészek és elmondják, hogy a film hiteles, de ez nem számít, nem ez a lényeg.
Szerintem meg de. Bátran nekimegy a film azoknak a hamis toposzoknak, amelyek máig meghatározzák a közgondolkodást, a közvélekedést. És még azt sem lehet az alkotók szemére vetni, hogy az egyik hamis toposz helyett létrehoz egy másikat, ugyanis Antall József karaktere ugyan idealizált, de a taxisblokád idején valóban emberfeletti helytállást tanúsított, ez megkérdőjelezhetetlen. Idővel megszületnek majd az Antall kormányzat tevékenységére vonatkozó elemzések is. Az elmulasztott lépések, a hibás döntések mérlegelése még hátravan, az utókor ezt a feladatot is elvégzi majd, de azon az alapállításon, hogy a taxisblokád idején az SZDSZ egy puccskísérlet lehetőségét látta a krízisben, és hogy ebben Göncz Árpád teljes mellszélességgel segítette pártját, hogy nem államfőhöz méltó módon viselkedett, és hogy messze túllépett hatáskörén, nem fog változtatni. A filmet megnézni nem kell félnetek, jó lesz!
/posztok.hu

A magyar családpolitikának olyan eredményei vannak, amelyek a Holdról is látszanak – summázta Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán beszédét, mellyel a 110 éves a magyar…






🤝 A dollárbaloldal nemzetközi szövetségesei a szankciók erőltetésben is élen járnak - akár csak a hazai baloldal.
Egyik nap Magyarország megbüntetése érdekében szólalnak fel az Európai Parlamentben,…