Böröcz László - Országgyűlési képviselő, Fidesz frakcióvezető-helyettese

Immáron 46 éve, hogy a Hilton Budapest a Várnegyed barokk ékeként fogadja vendégeit, amely fontos szerepet tölt be a hazai turizmusban.

Előremutató megbeszélést folytattunk mind a lehetséges I. kerületi fejlesztések, mind a közalapítványok tevékenységének segítése kapcsán. A szállodalánc már hosszú ideje patronálja a szervezetek tevékenységét, köztük a Vecsey András által sikeresen működtetett közbiztonsági közalapítványt, akik a rendőrök és tűzoltók munkáját segítik.

Ez a támogatás most visszaáll a régi formájába és idén tavasszal már 2 millió forinttal segítik a közalapítvány munkáját!

Köszönjük, hogy fontos a kerületünk biztonsága!

Ma délelőtt a Pécsi Tudományegyetem szenátusának a tagjaival egyeztettem, majd pedig a Virológiai laborral kapcsolatos beszámolót hallgathattam végig.

A laboratórium nemcsak hazai, de nemzetközi…

🤝 Az ukrajnai háború és energiabiztonsági kérdések álltak Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő ankarai tárgyalásainak középpontjában.

🙏 Erdogan elnök köszönetet mondott…

ELŐJEGYEZHETŐ az új könyvem, a FIDESZ-RECEPT!

🟠A rendszerváltoztatás óta soha nem kapott még annyi szavazatot egyetlen párt sem Magyarországon, mint amennyit a Fidesz–KDNP-pártszövetség 2022-ben. Így…

“A hazáért élni kell, és nem meghalni. Élni itt, őseink földjén és továbbadni azt az örökséget, amit mi is kaptunk.”

Kató Bélával az Erdélyi református egyházkerület püspökével.

December óta nyitva a FETEkert kávézó a fény utcai piacon, de mit is takar a FETE rövidítés és miért különleges a kávézó?

A rövidítés a Felzárkózó települések programot takarja, aminek keretében az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média