Ma délelőtt a Pécsi Tudományegyetem szenátusának a tagjaival egyeztettem, majd pedig a Virológiai laborral kapcsolatos beszámolót hallgathattam végig.

A laboratórium nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is egyedülálló kutatási facilitássá válhat, amely a nemzetközi hálózatba csatlakozással kellő súllyal tudja képviseltetni magát mind a pályázati, mind pedig a kutatás-fejlesztési együttműködések terén.

Hazánkban a PTE rendelkezik az egyetlen ilyen komplex virológiai kutatólaboratóriummal, amelyet tisztán kutatási és nem járványügyi feladatok elvégzésére hoztak létre.

A Pécsi Tudományegyetem mára az ország egyik legnevesebb és legsikeresebb regionális vezető szereppel bíró egyetemévé vált, ahol tíz karon folyik magas színvonalú képzés.

A célunk az, hogy 2030-ra egy hazai egyetem a világ 100, három pedig az Európai Unió 100 legjobbja közé tartozzon.

Pécsen minden adott, hogy a kormány által kitűzött célok megvalósulhassanak.

🤝 Az ukrajnai háború és energiabiztonsági kérdések álltak Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő ankarai tárgyalásainak középpontjában.

🙏 Erdogan elnök köszönetet mondott…

ELŐJEGYEZHETŐ az új könyvem, a FIDESZ-RECEPT!

🟠A rendszerváltoztatás óta soha nem kapott még annyi szavazatot egyetlen párt sem Magyarországon, mint amennyit a Fidesz–KDNP-pártszövetség 2022-ben. Így…

“A hazáért élni kell, és nem meghalni. Élni itt, őseink földjén és továbbadni azt az örökséget, amit mi is kaptunk.”

Kató Bélával az Erdélyi református egyházkerület püspökével.

December óta nyitva a FETEkert kávézó a fény utcai piacon, de mit is takar a FETE rövidítés és miért különleges a kávézó?

A rövidítés a Felzárkózó települések programot takarja, aminek keretében az…

Szörpök, lekvárok, szószok, szendvicskrémek, újrahasznosított ékszerek, textil, fa és kerámia tárgyak mind eldugott falvak családias hangulatú kisüzemeiben nagy gondossággal készítve.

Vegyük a hazait!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média