Magyar Péter egy piti politikai bosszú miatt támadja azt a BYD-t, amely magyar családok ezreinek biztosít munkát és megélhetést.
A miniszterelnök szerint a kínai globális óriáshoz szerződni egyet…
Nagy szeretettel köszöntöttem 90. születésnapja alkalmából dr. Abonyi Júliát, Budavár megbecsült lakóját.
Júlia asszony több évtizeden át tanított általános iskolában, középiskolában és egyetemen. Elhivatott pedagógusként generációk tudását és szemléletét formálta, szakmai felkészültségével és emberségével kollégái és tanítványai szeretetét, megbecsülését egyaránt kiérdemelte.
Családja már az 1870-es évektől kötődik Budavárhoz, így nemcsak életútja, hanem családi története is szorosan összefonódik kerületünk múltjával.
Júlia asszonynak szívből kívánok jó egészséget, sok örömöt, és még sok boldog évet szerettei körében! Isten éltesse!
Magyar Péter egy piti politikai bosszú miatt támadja azt a BYD-t, amely magyar családok ezreinek biztosít munkát és megélhetést.
A miniszterelnök szerint a kínai globális óriáshoz szerződni egyet…
Megérkezett Gajdos doktor, csak épp a kisállatokra több figyelem jut, mint az emberekre
Közlemény!!
Segítség helyett hideg zuhany
Több száz kilométer azbeszttel szennyezett útszakasz lehet Magyarországon…
Tiszás "szeretetnyelv" szótár.
Újra beköszöntött a politikai megrendelésre induló koncepciós eljárások korszaka
Ma egyértelműen bebizonyosodott, hogy politikai megrendelésre vettek őrizetbe és tartanak közel egy hónapja börtönben…
Benyújtotta a Tisza az iskolakezdési támogatásról szóló javaslatot. Tele van hibával! Rengeteg gazdag(!) szülő kap pénzt, sok szegény család viszont NEM! Bohóckodás helyett inkább ezzel kellett volna…
Újra beköszöntött a politikai megrendelésre induló koncepciós eljárások korszaka
Ma egyértelműen bebizonyosodott, hogy politikai megrendelésre vettek őrizetbe és tartanak közel egy hónapja börtönben…
Benyújtottam két módosító javaslatot a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvényhez.
Alapvetően a nemzeti vagyon védelmével nincs gond. Ez minden kormányzatnak feladat.…
Egy politikus legnagyobb feladata, hogy megértse hogyan változik a világ és, hogy a kihívásokra milyen választ tudunk adni, amely biztonságot és jövőképet ad a hazájának!
Magyar Péter a saját hatalmi önkényének kiépítésén dolgozik, ennek érdekében erőszakos, a jogállami elveket súlyosan sértő intézkedéseket hoz, Magyarország alkotmányos berendezkedésének szétverésére…
Hungarikum Liget, Lakitelek - Nimród Footgolf Park
Ez a sport ötvözi a labdarúgás és a golf szabályait, hivatalos golfpályán vagy footgolf pályán 4 fős csapatok játsszák. A focilabdát kell lábbal,…