Olvasásra ajánlom Hortay Olivér bejegyzését

Álságos, hogy Magyar Péter visszafelé mutogat a Paksi Atomerőmű leállítása ügyében.

1️⃣ Hetek óta ismert, hogy az alacsony vízállás problémát okozhat, a Tisza mégsem készült fel a helyzetre.
Átlátszó, hogy miközben Magyar Péter a mai bejelentésében centiméterre pontos előrejelzést adott a következő hetek vízszint-lefutására, azt próbálja elhitetni, hogy a baj derült égből villámcsapásként érkezett.
Aki látott már előrejelzést, az tudja, hogy a becslések nem pontszerűek, hanem intervallumokat és valószínűségeket tartalmaznak.
Ahogyan közelítünk egy adott időponthoz, úgy a prognózis egyre szűkebb intervallumot, egyre magasabb valószínűséggel képes megbecsülni.
A jelenleg zajló forgatókönyvről tehát a kormány vélhetően hetek óta tudott és azt is látta, hogy a megvalósulásának az esélye napról napra növekszik.

2️⃣ Nehéz hinni a Tisza atomenergia iránti elkötelezettségében.
Az Energiaügyi Minisztérium villamosításért felelős helyettes államtitkára, Bart István, például a magyar atomenergiaellenes lobbi korábbi vezetője (az Energiaklub nevű szervezetben, osztrák állami pénzből évekig támadta a paksi bővítést).
A Tisza az elmúlt évben több olyan szankciós kezdeményezést is megszavazott, ami ellehetetlenítené Paksot.
Az új kormány három hónapja arról beszél, hogy felülvizsgálja és potenciálisan újratárgyalná a Paks 2 szerződést. Utóbbi egyet jelentene a beruházás végével.

3️⃣ A Tiszán eluralkodó radikalizmus ellehetetleníti a válságkezelést, ami káoszhoz és fejetlenséghez vezet.
Kapitány István három napja politikai okból szinte teljes vezetőváltást hajtott végre az MVM-ben.
Az állami energiavállalat új vezetése ma kezdett, tele van ismeretlen nevekkel, ami nem túl sok jót vetít előre a válságkezelésre nézve.

4️⃣ Magyar Péter egy ismeretlen beruházás elmaradására hivatkozik és figyelmen kívül hagyja a megvalósult beruházásokat.
Az, hogy Paks kiesése csak a koraesti órákban okoz problémát, annak köszönhető, hogy 2010 és 2026 között kilencezerszeresére (!), 1 MW-ról 9 GW-ra nőtt a beépített napelemes kapacitás Magyarországon.
Annak pedig, hogy a koraesti órákban egyáltalán kellő mennyiségű importhoz lehet nyúlni, az az oka, hogy az elmúlt tizenöt évben közel megduplázódott hazánk határkezesztező kapacitása.
Pár év alatt több száz MW tárolókapacitás épült és elkezdődött két nagy gázerőmű fejlesztése is - igaz, a rugalmas kapacitások további fejlesztésre szorulnak.
A Magyar Péter által számonkért, 10 milliárd forintos szivattyús beruházásnak semmilyen nyoma sincs, így nem világos, hogy egyáltalán létező projektről beszél-e a miniszterelnök.

5️⃣ Azt viszont a jelenlegi helyzet is egyértelműen bizonyítja, hogy a Tisza zászlóshajóját jelentő 4000 MW szélerőműre pazarlás állami forrásokat áldozni: ha mostanra megépültek volna, akkor is csak az atomerőmű termelésének ötödét fedezték volna az elmúlt napok időjárási körülményei között.

Az alacsony dunai vízállás nem politikai kérdés. Az viszont már nagyon is a kormányzati felelősség, hogy a Paksi Atomerőműben 2000 megawattos kiesés van, akkor rendelkezésre áll-e elegendő, gyorsan…

Magyar Péter szerint a Vízügy nem jelezte előre pontosan a Duna várható vízállását, ezért nem készült a kormány a paksi atomerőmű leállítására…
1.) Mindig más a hibás
2.) Vajon lesz, akit kirúg emiatt…

Magyar Péter minden héten bebizonyítja, hogy nem alkalmas az ország vezetésére

Az energiakrízist a Tisza-kormány felkészületlensége okozta.

Hetekkel ezelőtt meg kellett volna hozni olyan döntéseket, amikkel mérsékelni tudták volna a bajt

Munka helyett azonban fontosabb volt a VIP…

Ismét azzal vádol minket, amit kizárólag ő követett el. Miért gondolja úgy Magyar Péter, hogy az emberek elfelejtették, amit a kampányban művelt? Azért a pofátlanságnak is van határa! Mi nem…

Most mindenki láthatja a különbséget a Tisza-kormány és az Orbán-kormány válságkezelése között. A kormányzás mindig újabb és újabb problémák megoldásáról (is) szól. A különbség az, hogy az Orbán-…

Migránsválság. Energiaválság. Gazdasági válság. Nehéz idők járnak. Isten óvja Magyarországot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média