Ismét azzal vádol minket, amit kizárólag ő követett el. Miért gondolja úgy Magyar Péter, hogy az emberek elfelejtették, amit a kampányban művelt? Azért a pofátlanságnak is van határa! Mi nem…
Az energiakrízist a Tisza-kormány felkészületlensége okozta.
Hetekkel ezelőtt meg kellett volna hozni olyan döntéseket, amikkel mérsékelni tudták volna a bajt
️
Munka helyett azonban fontosabb volt a VIP-páholy és a facebook. Most ennek isszuk a levét. 
A hazánknak viszont ebben a helyzetben szüksége van az összefogásra, ezért arra kérek mindenkit, működjön együtt a kormánnyal!
Járjunk el felelősen mi, ha már ők nem tették
️
Azok kedvéért, akik elmúlt16éveznek:
Nem mindenhez kellenek évek. Ezeket az intézkedéseket pl. a Tisza is meghozhatta volna.
A Duna alacsony vízállása nem váratlanul jött, nem lettünk volna eszköztelenek a kieső energiatermelés időben történő pótlására gyorsindítású erőművek csatasorba állításával.
Így a lőrinci, a litéri és a sajószögedi olajtüzelésű erőművi blokkokat már egy-két héttel ezelőtt fel lehetett volna készíteni a várható rendkívüli helyzetre, és kellő mennyiségű tüzelőanyaggal ellátni, hiszen olajunk van elég. Ezek összesen négyszáz megawatt gyorsindítású csúcskapacitást jelentenek!
Ezek mellett a fölgáztüzelésű gyorsindítási erőművi blokkok, leginkább a csepeli és a kelenföldi gázturbinás erőmű csúcsra járatásával lehet enyhíteni a paksi termelés-kiesés hatásait, elkerülve a méregdrága tőzsdei áramvásárlásokat.
Egyúttal annak a soron kívüli megvalósíthatósági vizsgálatával is lehetett volna készülni, vagy akár most is lehet, hogy a Duna mélyebb sodorvonalába telepített, néhány nap alatt létesíthető nagy teljesítményű mobil átemelő szivattyútelepek és úszóművek telepítése, a hűtővízcsatorna beömlőnyílása előtti mederrendezés, esetleg ismert technológiájú ideiglenes duzzasztómű rendkívüli létesítése biztosíthatja-e a szükséges vízhozamot.
/posztok.hu



