Az Európai Unió kettős energiaprésben van: sem a Közel-Keletről, sem pedig Ukrajnán keresztül Oroszországból nem kap kőolajat
Ma az Általános Ügyek Tanácsán az állam- és kormányfők csütörtöki ülésének előkészítése áll a középpontban.
Az egyik legfontosabb kérdés Európa versenyképessége. Ennek helyreállítása nem képzelhető el a magas energiaárak kezelése nélkül. Az Európai Unió ma kettős energiaprésben van: sem a Közel Keletről, sem Ukrajnán keresztül Oroszországból nem érkezik kőolaj. Ennek következményeit már egész Európában érezni lehet. Amíg nem születik gyors és hatékony megoldás, addig a versenyképesség helyreállítása nem lehetséges. Álláspontunk szerint a magas energiaárak mögött részben az elhibázott uniós politikák állnak: a klímapolitika, a kereskedelempolitika és a szankciós politika is hozzájárult a kialakult helyzethez. A Bizottságtól azt várjuk, hogy haladéktalanul tegyen javaslatot az árak csökkentésére.
A következő hétéves költségvetésről szóló vita is napirenden van. A magyar álláspontnak három elég egyszerű pillére van. Addig nem tudunk új fejezetet nyitni az Európai Unió költségvetésében, amíg az előző fejezetet le nem zártuk. Ez azt jelenti, hogy mindaddig, amíg Magyarország nem kap teljes hozzáférést a jelenlegi költségvetés alapján neki járó uniós forrásokhoz, addig nem tudunk a következő hétéves költségvetésről érdemben beszélni. A második pillér, hogy semmiről nincs megállapodás addig, amíg mindenről meg nem állapodtunk. A harmadik pillér pedig az, hogy Magyarország csak valódi uniós forrásokról hajlandó tárgyalni. Fiktív uniós forrásokról nem tárgyalunk, márpedig mindaddig, amíg olyan kondicionalitási rendelkezések vannak érvényben, amelyek lehetővé teszik, hogy politikai és ideológiai alapon elzárják ezeket az uniós forrásokat, addig valójában fiktív uniós pénzekről beszélünk.
/posztok.hu


️
️

