️ Éles vitákra számítunk a holnap kezdődő EU csúcstalálkozón.
Vannak, akik továbbra is erőltetik Ukrajna uniós tagságát sőt, annak felgyorsítását, miközben ez beláthatatlan következményekkel járna az Európai Unió egészére.
️ Magyarország álláspontját az a véleménynyilvánító szavazás fogja meghatározni, ahol a magyar állampolgárok - Európában egyedüliként - kifejezhetik az akaratukat.
A Hír TV Napindító című műsorában többek között erről beszéltem.
Szászfalvi László: A kereszténydemokraták folyamatosan azon dolgoznak, hogy a széles körű családtámogatási rendszert tovább lehessen bővíteni. Jelenleg négyszer annyit költünk erre, mint 2010-ben.
Ő itt Kollár Kinga. Kollár Kinga a Tisza Párt EP-képviselője. Kollár Kinga az EP LIBE és CONT bizottságainak együttes ülésén van. A tanácskozáson az Európai Ügyészség vezetője adott órákon át…
Kezdődik a teszt, április elsejétől pedig minden utas telefonján ott lehet a MÁV+ alkalmazás, amely nem csak a jegyvásárlásban és a tájékozódásban nyújt segítséget, hanem kulcsa lesz a legtöbb új…
A migrációpárti erőknek az a terve, hogy minden évben ️egymillió migráns️érkezzen Európába, miközben az illegális migráció negatív következményei nyilvánvalóak.