Kezdődik a teszt, április elsejétől pedig minden utas telefonján ott lehet a MÁV+ alkalmazás, amely nem csak a jegyvásárlásban és a tájékozódásban nyújt segítséget, hanem kulcsa lesz a legtöbb új szolgáltatásunknak is!

FRISSÍTÉS! A vártnál is nagyobb érdeklődésnek köszönhetően a tesztelői helyek két óra alatt elfogytak, köszönjük a jelentkezéseket! Dolgozunk rajta, hogy minél hamarabb és minél többek számára elérhetővé váljon az új MÁV+ applikáció, hogy még könnyebbé tegyük az utazástervezést, a jegyvásárlást és hozzájáruljunk az utazási élmény javításához.

Előzmény:
Főpróba! Április elejétől mindenki számára letölthető lesz az új MÁV+ alkalmazás, ma pedig indul az ún. béta teszt. Mit jelent ez? Nagyjából azt, amit a nyilvános főpróba a színházi premierek előtt.
Mától 1500 felhasználó tesztelheti, próbálgathatja immár élesben az új appot: az ott vásárolt jegyekkel és bérletekkel természetesen már utazhatnak is. Az 1500 tesztelő egy részét a rendszerünk véletlenszerűen választotta ki az aktív felhasználóink közül, a tesztelők másik csoportjába pedig az első kommentben látható linken keresztül jelentkezhet bárki a rendelkezésre álló helyek erejéig. Két dolog nagyon fontos. Egy: az új app nem teljes funkcionalitással indul, kezdetben csak a leggyakrabban használt szolgáltatásokat tesszük hozzáférhetővé. Kettő: a két app - a régi és az új – egy darabig párhuzamosan él majd egymás mellett, hogy utasainknak addig se kelljen lemondaniuk egyetlen szolgáltatásról sem, amíg az új app ki nem egészül minden megszokott és azokon túlmutató, újabb funkciókkal is. Mától tehát főpróba, áprilisban pedig jön az országos premier!

A migrációpárti erőknek az a terve, hogy minden évben ️egymillió migráns️érkezzen Európába, miközben az illegális migráció negatív következményei nyilvánvalóak.

Napló/2682: Balázsi Károlyt és Zombori Ottót köszöntöttük 80. születésnapjuk alkalmából a Hungarikum Liget Lakodalmas házában, akikkel évtizedes barátság köt össze bennünket. Isten éltesse őket!

A balliberális képviselők a gyermekek helyett a 🏳️‍Pride-ot és az erőszakot választották!

Ne felejtsük!
Ők mind egy kaptafa. Gyengítik Magyarországot! Gyengítik a magyar szuverenitást! Gyengítik a…

,,Egy javaslatcsomagot terjesztettek elő, és ebben az szerepelt, hogy további 20 milliárd euró értékben szeretnék fegyverekkel segíteni Ukrajnát, amit mi azért nem értünk, mert az elmúlt három évben…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média