Indul a magyar és georgiai kormányzati csúcs, amin én is részt veszek. Georgia külügyminiszterével és a kormányzati igazgatás vezetőjével fogok egyeztetni a magyar uniós elnökségről és Georgia európai integrációjáról. 🤝🇬

Tbilisziben tartjuk a magyar és a georgiai kormány csúcstalálkozóját. Miniszterelnöki csúcs, 18 miniszteri találkozó, közös kormányülés a program.

Hétfőn az Európai Uniós Ügyek Bizottságának ülésén, Budapesten, ma már az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén, Strasbourgban.

A helyszín változik, az álláspont nem: mindig a magyar érdekek mentén!

Magyarország ismét a világ tetején!

2. helyen végzett a magyar csapat a szakmák Európa-bajnokságán a lengyelországi Gdanskban.

3⃣2⃣ országból 5⃣7⃣6⃣ fiatal szakember mérte össze tudását.

Gratulálok a…

Kassa volt az első európai város, amely királyi címerlevelet kapott Ebben volt némi, ha nem is miskolci, de diósgyőri kötődés, hiszen Nagy Lajos király levele 1369-ből éppen Diósgyőrből származott.…

A jogi határzárral kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásunk most már abba a szakaszba fog lépni, ahol napi szinten akár 16 ezer eurót is kell majd azért fizetnünk, mert határkerítéssel védjük…

️️ A mátészalkai KÉSZ-fórumon Törő András egyetemi lelkész, Hölvényi GyörgyEP-képviselő, a KDNP alelnöke, valamint Keresztes Dénes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökhelyettese…

Megrázott a hír, hogy váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhunyt a Ferencvárosi Torna Club jégkorong szakosztályának csapatmenedzsere, Pap Gábor "Csuhás", akivel egy időben voltunk a Magyar Jégkorong…

Világbajnoki bronzérmes a magyar női kerekesszékes párbajtőr és tőrcsapat Olaszországban

Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka és Veres Amarilla négyeséből összeállított női…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média