Kassa volt az első európai város, amely királyi címerlevelet kapott Ebben volt némi, ha nem is miskolci, de diósgyőri kötődés, hiszen Nagy Lajos király levele 1369-ből éppen Diósgyőrből származott.
Kevesen lehetnek annyira büszkék városuk történelmére, mint a kassai polgárok és Jaroslav Polaček főpolgármester úr!

A jogi határzárral kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásunk most már abba a szakaszba fog lépni, ahol napi szinten akár 16 ezer eurót is kell majd azért fizetnünk, mert határkerítéssel védjük…

️️ A mátészalkai KÉSZ-fórumon Törő András egyetemi lelkész, Hölvényi GyörgyEP-képviselő, a KDNP alelnöke, valamint Keresztes Dénes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökhelyettese…

Megrázott a hír, hogy váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhunyt a Ferencvárosi Torna Club jégkorong szakosztályának csapatmenedzsere, Pap Gábor "Csuhás", akivel egy időben voltunk a Magyar Jégkorong…

Világbajnoki bronzérmes a magyar női kerekesszékes párbajtőr és tőrcsapat Olaszországban

Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka és Veres Amarilla négyeséből összeállított női…

@Gondosóra Mosonmagyaróváron!

Tudta, hogy a magyar kormány a 65 év felettiek számára egy ingyenes jelzőkészülékes szolgáltatást biztosít, amelyen keresztül a segítség egy gombnyomással elérhető?
Ez a…

️Elítéljük a Hamász terrorcselekményét Izrael népe ellen. Felül kell vizsgálni a palesztin területeknek nyújtott uniós támogatásokat, hogy terrorista szervezetekhez akár áttételesen se juthasson uniós…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média