Ez Brüsszel.

Még a feministák sem bírnak Havas Henrikkel
Ma már gyakorlatilag nincs olyan ember, aki ne hallotta volna Havas Henrik kéjes nyögdécselését, amit egy tanítványa segítségével hozott össze. Valahonnan előkerült egy hangfelvétel, amin tisztán…

Mondhatnak bármit, a tények önmagukért beszélnek!

🟠A magyar gazdaság az idei első félév végére elérte a válság előtti kibocsátási szintjét, amit a legtöbb elemző későbbre várt. Jóval 6 százalék felett…

Őszöd-15 Mandiner posztsorozat!
Egy Győr-Sopron megyényi foglalkoztatott esett ki 2006-2010 között a munkaerő-piacról. (Győr-Sopronban 2010-ben kicsit kevesebben, mint kétszázezren dolgoztak.)…

Érdekes, az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitáján mindenki nagyon egyetértő volt abban, hogy a határkerítés marad, holott az összes balfék korábban hevesen támadta, mi több, a főni, Feri pár éve…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média