Ahogy néztem az elmúlt napokban a gellérthegyi apácaliliomos ingatlangurut, ledöbbentem.
Azt eddig is tudtam, hogy az idegei finoman szólva sem acélosak, de ennyi dühöt, gyűlöletet.
Sok lekváros kenyeret meg kellett ennie ehhez.
A kicsi mindent akar!
A legjobban, előrehozott választást.
Nem akarom összezavarni ezt a szellemi világítótornyot, de előrehozott választásokat akkor szoktak tartani, hogyha egy ország kormánya megbukik vagy legalább koalíciós válság, esetleg ahhoz hasonló alakul ki.
Őszinte leszek! Az ünnepek alatt nem olvastam el minden hírt, de ha lett volna ilyen, akkor az biztosan a szemem elé került volna.
Kicsi! Kevesebb ideg, több lekvár. Vagy liliom.
Libsik! Betehetitek ezt a képet ezerszer is!
Ezzel nem tudtok alázni. Soha nem titkoltam hogy anno nehéz helyzetben éltem, sőt pontosan ezért álltam arcal a nyilvánosság elé, mert anno a baloldal…
21.2 százalékos béremeléssel indul az újév a pedagógusoknak!
Megígérték, megcsinálják!
Garnéla és zöldkagyló fehérboros-fokhagymás mártásban az év első vasárnapi vacsorája.
Prokop Péter (1919-2003), az egyik legjelentősebb katolikus pap-festőművészünk 1999 nyarán - 42 római alkotó esztendő után - költözött haza. Lakóhelyéül Csepelt választotta, a Miasszonyunkról Nevezett…
"Ha Trump komolyan gondolja a nemzeti átalakulást, akkor Budapestről kellene inspirációt merítenie." - Michael O’Shae.
A Danube Institute amerikai-lengyel vendégkutatója szerint bár hazánk egy kis…
Ez a Fradi lényege!
A NEMZET KINCSE HAZATÉRT!
A Szent Korona jóval több, mint történelmi ereklye: a magyar nemzet szabadságának és méltóságának örök jelképe.
Különösen fontos és felemelő pillanat volt az egész nemzet…
Játszóteret építünk Budajenőn!
A Domb utcában 12 millió forintból épül játszótér tavasszal.
Hajrá, Budajenő!🤝
Hajrá, Budakörnyéke!
Én piszkosul büszke vagyok rá, hogy fideszes vagyok! Nekünk nincs szégyelni valónk!